Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993)

2. szám - ADATTÁR - S. Pável Judit: Emlékeim a Vasi Szemle évfordulója alkalmából

Szemlét részesítenénk előnyben." Ilyen ügyes szervező társa sajnos nem sok akadt Édesapámnak. Az igazi szerkesztői munka a tudományos kutatókkal való kapcsolatot jelentette. A szerkesztő bizottság is tulajdonképpen baráti köre volt, akikkel sosem tartott munkaértekezleteket, de jól emlékszem Visnya Aladár, Tóth János, Smidt Lajos, Bogyay Tamás gyakori látogatásaira nálunk. Tudom, hogy Édesapám hetente legalább egyszer felkereste Géfin Gyulát, Szendy Lászlót, ha okos, igaz baráti tanácsra volt szüksége. Óriási levelezést tudott lebonyolítani sajátkezűleg. Nem volt gépírónője, írógépen sem szívesen írt. Beké Ödön már 1935-ben arra biztatta, hogy „... valahogy meg kellene csinálni, hogy Veszprém és Zala megye is bekapcsolódjék az egyesületbe." (Múzeumbarátok) Mikor a többoldalú sürgetés elől már nem tudott kitérni Apám, és elfogadta Veszprém csatlakozását, ezt írta egy levelében: ,,... én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy Veszprém bekapcsolódása gyakorlatilag mit fog eredményezni. Jó reménységgel vagyok, de valahogy félek, hogy cikkeket kapok ugyan, de előfizetőket nem. Már pedig az együttműködésnek csak az lehet az alapja, hogy a megnövekedett Szemle terheiben arányosan osztozkodunk. Vederemo!" Sajnos félelme beigazolódott, mert Veszprém és Zala megyékben voltak nagyszerű kutatók, sok-sok cikkíró, de a szerkesztés munkájához, a szervezéshez senki sem értett úgy, mint Apám. A levelekből úgy tűnik, hogy sok személyeskedés volt a veszprémi munkatársak között, amelyeket csak Apám tapintata és nagylelkűsége tudott elsimítani. A kibővített folyóirat fenntartása a növekvő, háború okozta nehézségek között egyre több gondot jelentett, ezért így panaszkodott 1941. nov. 18-án kelt levelében: „A csatlakozott vármegyék csak terhet jelentenek, haszon helyett. " Öt, az örök optimistát, néha úgy elkeserítették a szerkesztés egyre tornyosuló feladatai, hogy néha már azon gondolkodott: megszünteti a kiadást. A Szemle miatt alig maradt ideje saját tudományos munkájára, fordításaira, helybeli terveire. Pedig milyen szép és nagy tervek voltak ezek! Tóth János, Bogyay Tamás és a szlovén Franz Stelé hozzá, a múzeumigazgatóhoz fordultak műemlékvédelmi ügyekben. 1940-ben felterjesztést küldött a főispánhoz, hogy szeretné a nyugat-magyarországi műemlékeket felkutatni és tudományosan feldolgozni. Könyörög a veleméri templom restaurálásáért, leírva a templom történetét. Bogyay Tamással szerkesztői gondjait is megosztotta. Ezt írta neki 1941-ben: „...világosan és pontosan kell körülírni a megyei szerkesztő bizottság és szerkesztők feladatát és hatáskörét. Igaz ugyan, hogy az anyagi ügyek és az olvasótábor szervezése nem tartozik egy szerkesztő feladatai közé, de nagyon jó, ha ezt mégis — vagy ő maga vállalja, vagy ha akad valaki, aki vele karöltve ezt a munkát a legteljesebb odaadással végzi. 32