Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - IN MEMORIAM - Horváth Sándor: Székely László (1894-1991)

Győrvár nélkül talán sosem válik megyénk jeles honismereti munkásává. Hallgatni bár hallgatott sokáig a világháború után, de tétlenül nem nyugodhatott. "Csak" história domus-nak indította Győrvárról és Gasztonyról írott monográfiáit. Vaskos kézirat lett mindkettőből: a Győrvár múltja és jelene 1969-ben készült, a Gasztony történetéből 1975-ben. Az előbbihez a hegyhátszentpéteri, a petőmihályfai és az andrásfai iskola, valamint a hegyhátszentpéteri és az andrásfai templom, illetve a petőmihályfai kápolna történetét csatolta függelékként. "Ut desint vires, tarnen est laudanda voluntas", azaz: bár hiányzik az erő, mégis dicsérendő az akarat — írja a győrvári monográfia előszavában. Szerénységére azonban már a bevezetésben rácáfol, amikor felsorolja főbb forrásmunkáit. Mert a könyvekben megjelent győrvári adatok mellett nem csak a plébánia irattárát dolgozta fel, hanem kutatott a szombathelyi káptalani-, a keszthelyi Festetics-, a körmendi Batthyány-levéltárban, valamint felhasználta a kánoni vizitációk adatait. Aztán kimazsolázta a Vasvári Újság számára hozzáférhető számait. Meg is jegyzi, hogy az utóbbi száz év történetéről sokkal többet mondhatott volna, ha — Győrvárt illetően — átböngészi az utóbbi száz év napilapjait. Időzzünk továbbra is Győrvárról írott monográfiájánál. így a helytörténeti kutató munkamódszeréről is többet megtudhatunk, de egyéniségéhez is közelebb kerülünk. A részleteket sem elveszejtő, józan szemléletmódját a fejezetekbe rejtett elméleti- és módszertani gondolataiban is felfedezhetjük. "Én —írja egy helyütt— (...) azt tartom, hogy a falu történetéhez nemcsak a rendkívüli dolgok tartoznak, sőt félre is vezethetné az olvasót és hamis képet kaphatna a faluról, aki csak a többitől eltérő, rendkívüli jelenségeket írná le." Ezért nem siklik el a szeme a következő újsághír felett, amely 1929. szeptember 22-én jelent meg a Vasvári Újságban: jön egy rendelet, hogy "meg kell szüntetni minden füstöskonyhát; a győrvári kerületben 13at." Az anyakönyveket is alaposan szemügyre veszi: s többek között vagy két tucat betegségnevet sorol fel belőlük. Néprajzi jegyzeteinél hiányérzetünk támadhat: a nyelvjárási anyagokat —ezt írja is több helyütt— köznyelvivé fésüli, s néhol több elmondásból kerekít egy egészet. Még a ragyogó hiedelemtörténeteknél és mondáknál is. Ennél talán erősebben zavarhatja az olvasót, hogy a korai évszázadoknál —nem lévén helyi adat— a győrvári "hagyományba" egyszerűen beépíti a jurtákat és a veremházakat, az Ómagyar Mária-siralmat és így tovább. De ezt sem rejti véka alá. Adalékok Győrvár néprajzához címmel 1975-ben írt néprajzi pályázata apró kiegészítésekkel a monográfia utolsó fejezete. (A néprajzi dolgozat a szombathelyi Savaria Múzeumban, két monográfiája — Győrvárhoz pótkötetet is írt— a Vas Megyei Levéltárban található - többek között.) Később aztán a bőség zavarával küszködhetne, ám jól sáfárkodik a legapróbb adattal is. így például mozaikkockákból áll össze, hogy a régi győrvári templom szobrait —valamikor az 1720-as években— egy búcsúszentlászlói ferences, Theotimus testvér faraghatta. A régi templomot 1778-ban tűzvész pusztította: a templom szószékén jelenleg álló apostol-szobrok régiek, vélhetően Theotimus munkái. Sőt! "Bakos Istvánék ma is őriznek egy csonka orrú szobrot, s úgy tudják, hogy az még a régi templom tartozéka volt: valószínűleg ez volt Sz. Orsolya szobra" — írja másutt. De nemcsak a szájhagyományt aknázza ki sokoldalúan, hanem nyi89