Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - IN MEMORIAM - Horváth Sándor: Székely László (1894-1991)

IN MEMÓRIÁM SZÉKELY LÁSZLÓ 1894-1991 Vele ment a 19. század. Olyan csöndesen, amiként életévei múlottak fölötte. Csaknem a századik esztendőig. Hangját akkor sem emelte magasra, amikor 1952-ben Kőszegről Győrvárra száműzték. Székely Lászlót: a papot. Néhányan legalábbis így gondolhatták. Mert az írástudótól minden önkényuralom mindig vérszemet kap. Székely László pedig 1945-ig több könyvet adott ki. Verses kötetei, A szirtnek álma van (1929), A parton ülők panasza (1932), És a mi lelkünk nyughatatlan (1934), Sziromeső (1932). AJób könyve és az Énekek éneke költői fordításában jelent meg. Négy mesekönyvvel is gazdagította irodalmunkat. A Vasi Szemlében rendre napvilágot láttak könyvismertetései. Papi mivoltát sem akkoriban, sem később nem tagadja meg. Verseiben sem. De ezek mellett nyomtatásban megjelennek lelkiolvasmányai is: 1934-ben A nyolc boldogság, 1937-ben pedig Mindennapi imádságod címmel. Hamar megleli helyét a Dunántúl —ezen belül Vas megye— akkor oly tarkán virágzó irodalmi életében. Ugyan nem a Nemzedékek csoporttal indul, de hamarosan sok szálon kapcsolódik hozzájuk és az általuk is felpezsdült kultúrkedvelők köréhez. A szombathelyi Kultúregyesület irodalmi szakosztályának elnöke lesz 1927ben: később ebből a szakosztályból születik a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság. Elmét és lelket egyaránt pezsdítő világ lehetett ez. Az "És a mi lelkünk..." egyik példányán imigyen gurulnak a dedikáció betűi: "Weöres Sándor költőtársamnak / igaz barátsággal: /Szhely, '933. dec. 11./Székely László". Weöres első verseivel -"Mint csillag az égen!"— 1929-ben tűnt fel: a reáliskola hatodik osztályába járt, azaz alig tizenöt esztendős volt. Weöres első kötete —a Hideg van— 1934-ben hagyta el a nyomdát. Vajon melyikük érezhette nagyobb megtiszteltetésnek ezt az 1933-as dedikációt?!? Székely László "személyes történelmének" javát örökre magába zárta. "A lelkem szikla" — kezdte első kötete első versét. Mégis úgy tűnik, a Sziromesőben kiadott Harmatcsepp lehetne az ő hiteles önarcképe. (Alant közöljük e költeményét.) "A te sorsod sem nyugalom" - mondja a Harmatcseppben "e hamisfényű drágakődnek. Az övé sem volt az. Mégis mintha tuszkulánumi magánynak vette volna a győrvári éveket. Igaz, nem csak a Pegazus szárnyain nyargalászott, hanem bölcselkedni is szeretett. (Filozófiából doktorált 1916-ban és 1922-től 1936-ig egyházbölcseletet tanított a szombathelyi szemináriumban.) Talán emiatt is csak ritkán ráncosodott az arca. m