Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

1. szám - ADATTÁR - Tóth Endre: Vázlatok Szombathely történetéhez a 14. századig

Egylet: ezzel a római emlékek gyűjtése rendszeressé vált. Ezek alapján, a jelenkorig kiteljesedő ásatások segítségével megrajzolható a római város képe. A római városközpont a mai Széchenyi utca körzetében lehetett: ott állt a kapitóliumi főistenek temploma: a Minerva szobor töredéke a püspöki palota építésekor a 18. sz. végén jött napfényre. Ott épült meg a főtér, a fórum: templomok, díszes épületek szegélyezték. A colónia K-i része lassabban alakult. Inkább a lakóházak állhattak ott. A városból dél felé kivezető út mellett épült fel Isis istennő temploma: a császárkorban az eredetileg egyiptomi istennő tisztelete Itália szerte elterjedt. Főként az itáliai telepesek hozták magukkal a kultuszt Pannóniába. Mivel nem tartozott az államvallás istenei közé, szentélyei a város szélére szorultak. Az 1-3. sz-ban Savaria volt Pannónia majd Felső-Pannónia tartomány vallási, az uralkodó császár vallásos tiszteletének központja, amolyan polgári főváros. A tartomány "parlamentjét" Savariaban hívták össze: a katonai helytartó mandátumának lejárta után a tartományi gyűlés esetleges visszaélései miatt vádat emelhetett ellene. A császárkultusz és a tartományi gyűlés épületei a városon kívül, a Perint nyugati partján épültek fel jelezve, hogy nem városi, hanem attól független intézmények. Mivel ez a terület teljesen beépített, főképpen a cipőgyár épült rá, csak néhány római felirat bizonyítja egyértelműen a vallási központot. Az épületek alaprajzát nem ismerjük. Jelentős városépítkezésekre került sor a 2. sz. végén, a pusztító markomannkvád háború másfél évtizede után. A pannóniai légiók Carnutumban 193. április 9én császárrá kiáltották ki a helytartót, Septimius Severust. A markomann háború során megviselt város újjáépítését feltehetőleg az új császár segítette. Mindenesetre a 2.-3.sz. fordulóján átépült az Iseum: ekkor emelték a K-i nagy oszlopcsarnokot, és a központi szentély márvány domborműveit kifaragták egyiptomi (Isis, Anubis, Sothis) és római (Victoria, Mars, Hercules) istenábrázolásokkal. Az Iseuméval azonos nagy gránitoszlopokat Savaria ÉD-i főút mellett számos helyen díszítettek. Ekkora tehető a városterület D-i bővítése. Előtte azonban rendezni kellett a Perint áradásai miatt vizenyős területet. Valószínűleg ezért ásták ki a Perintből leágazó árapasztó csatornát, a mai Gyöngyöst, vagy egy részét: a Savaria patakot összekötötték egy másik patakmederrel, hogy az árhullámot levezetni vagy legalább mérsékelni lehessen. Savaria ipari negyedei a városmagtól É-ra és Ny-ra húzódtak. Mivel a város alatt kis mélységben kitűnő agyagréteg húzódik, ami nagyszámú fazekas- és téglavető műhely működését tette lehetővé, számos égetőkemencét tártak fel a város Ny-i határán. A temetők a római szokásnak megfelelően a városból kivezető országút mellett húzódtak. Az É-i és a D-i utak mellett elsősorban a koracsászárkorban, az 1-2. sz.ban temetkeztek. A Ny-i, kisebb temető 3. sz.-ra keltezhető, míg a kelet felé vezető út mentén a korai időben is temetkeztek, de különösen a későcsászárkorban használták. A temetkezések ritusa nem különbözött az itáliaiakétól. Az 1-2. sz.-ban a holttest elégetése után a hamvakat üveg- és kőurnában helyezték, vagy téglából öszszerakott kis sírládába tették; melléje rakták az elhunyt viseleti és használati tárgyait: mécsest, edényeket üvegből és cserépből, ékszereket. A családok általában egy 59