Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

2. szám - ADATTÁR - Mester István: Kőszeg 1956-ja — a postavezető szemével

f sara is. Ez azonban már csak ígéret maradt... Amikor este 9 óra körül a gyűlésről haza érkeztem, hamarosan arra lettem figyelmes, hogy a lakásunkkal (postaépülettel) szemben lévő Strucc Szállóból, ahol a szovjet családok laktak, teherautókra rakják a csomagokat és az asszonyokat, gyermekeket. November 4-én hajnalban (4 óra után) szűnni nem akaró telefoncsengetésre ébredtem. Telefonhoz siettem némi kábultsággal és izgalommal, amikor is a központkezelő kétségbeesetten közölte, hogy valakik be akarnak törni a postára, verik az ablakot, az ajtóvédő vasredőnyt és csörömpölnek a kitört ablakok. Első pillanatban nem tudtam mire gondolni és kértem a kezelőnőt, hogy kapcsolja a rendőrséget, de az nem jelentkezett. Utána kértem a határőrséget és mondom a bejelentkező határőrnek, hogy mit észlelünk és kérem, hogy jöjjenek és segítsenek. A telefonnál lévő katona közölte velem, hogy hozzájuk már bementek és ők semmit nem tehetnek, mert a "betörők" nem mások, mint a szovjet egységek. Időbe telt míg a házmesterrel lementünk és kinyitottuk a bejárati kaput. Szorongó érzés töltött el, mert ekkorra nagyon dühösek voltak az oroszok. Be is lőttek a bejárati ajtótól jobbra lévő ablakon, ugyanott ablakot törtek és feszegették a vasredőnyöket is. A kapu kinyitása után betódult egy szakasz katona egy századossal az élen. Minden helyiséget átvizsgáltak lövésre kész fegyverekkel. Nemcsak a hivatalban, a pincében, a padláson és a lakásunkban is minden helyiséget megnéztek: fasisztákat és fegyvert kerestek. Mindenütt nekem kellett elől mennem. Nagyon féltem, hogy a sötétben —mivel csak egy zseblámpa adta a világítást— valamelyik katona megbotlik és elsül a puskája. Amikor a padláson a lapostetőre nyíló kijárati vasajtót kinyitottam a Hősök-tornyából sorozat lövést adtak le. Kritikus pillanat alakult ki, mert a százados azt gondolhatta, hogy a fasiszták lövöldöznek — félre ugrott és nagyot kiáltott, de a következő pillanatban mégis megpillanthatta a saját emberét és így nagyot káromkodva ordított át a toronyban lévő orosz katonához. Külön izgalmat jelentett, hogy mi történik a főpénztárral, amely tele volt pénzzel. Megnyugvásul szolgált azonban, amikor a százados kinyittatta a kasszát és meglátta benne a sok pénzt azonnal visszazáratta és kért, hogy vigyázzunk rá és intett, hogy most már fejezzük be a tüntetéseket, az ünnepléseket, és kezdjük meg a mindennapi munkát. Közölte, hogy a hivatali távbeszélő központjában további intézkedésig két fegyveres katona őrszolgálatot fog tartani éjjel és nappal. Ekkor már tolmács érkezett a hivatalba, Rozmár János rendőr személyében. A postaépület megszállása után a katonák lefeküdtek, ahová csak tudtak, asztalokra, padokra, a csomagraktár polcaira. Engem meg a százados két fegyveres katona kíséretével elhajtott. Ekkor már az utcán jártak-keltek az emberek, akik meglepetten szemlélték az utca közepén történő "sétautunkat". Útközben igen aggódtam, mert nem tudtam, hogy hová kísérnek és mi vár rám. A rendőrségen tudtam meg, hogy az épület megszállásakor a katonák elvágták a rendőrségi távbeszélő alközpont bevezető kábelét. A százados utasított, hogy mielőbb csináljam meg. Tolmács útján közöltem vele, hogy én forgalmi és nem műszaki postás vagyok, a műszaki szakember Bella József vonalfelvigyázó, aki szintén Kőszegen lakik. Mérges lett rám a százados, de elengedett. 36