Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

2. szám - MŰHELY - Kiss Mária: A plébániai levéltárakról

MŰHELY KISS MÁRIA A PLÉBÁNIAI LEVÉLTÁRAKRÓL A Vas Megyei Honismereti Egyesület február végén tartott tanácskozásán, a falu­történetírás értékes forrásairól, a plébániai, gyülekezeti levéltárakról is említés tör­tént. Örömmel tapasztaljuk, hogy a jelentkező nehézségek ellenére is mód nyílik színvonalas, széles forrásbázison épülő községmonográfiák megjelenésére. A köte­tek olvasása közben tapasztaljuk, hogy a szerzők ismerték az egyházi levéltárak anyagát és használták is munkájuk során. Vajon a forrás felhasználás mértéke arányban áll-e a forrás értékével? Feltehetjük ezt a kérdést az elmúlt évtizedekben napvilágot látott iskolatörténeti dolgozatoknál, vagy más társadalomtörténeti té­mával foglalkozó publikációknál is. Egyetemek, főiskolák tanszékei gyakran adtak ki iskolatörténettel foglalkozó szakdolgozati témákat. A hallgató, a dolgozat készí­tője lelkiismeretesen kutatta ugyan a megyei levéltár fondjait, esetleg a püspöki le­véltár tanfelügyelői iratait is megnézte, legtöbbször figyelmen kívül hagyta a vizs­gált község plábániájának, gyülekezetének levéltárát, irattárát. Lehet, hogy nem állt módjában, hogy használja az egyházközség iratait, talán nem is nézték volna jó szemmel, ha gyakran plébániákra, lelkészek hivatalaiba látogatott volna. Az is le­hetséges, hogy a kutató figyelmét fel sem hívták arra, hogy nézze meg az egyházköz­ség levéltárát is. Munkánk során lehetőségünk adódott arra, hogy több egyházközség levéltárát megtekintsük, így képet nyertünk azok állapotáról, használhatóságáról és nem utol­sósorban forrásértékéről. Az alábbiakban észrevételeinkről néhány gondolatot kí­vánunk elmondani. Tapasztalatunk nagyon eltérő képet mutat. A plébániai levéltárak sorsának ala­kulását több tényező befolyásolja. Személyi és tárgyi adottságok egész sora motivál­ja. Ismeretes, hogy az utóbbi évtizedekben a papság száma erősen megfogyatkozott. Paphiány következtében egy-egy plébános több plébániát és a hozzátartozó filiákat látja el. így érthető, hogy a pasztorációs munka mellett nem jut elegendő ideje a plébániai hivatal ügyintézésére. Az irattárat az előírásnak megfelelően kezeli, de a régebbi évek, évtizedek iratainak sorsával nem minden esetben törődik. A plébáno­sok többsége tisztában van az iratok értékével. Az irattárban, levéltárban őrzött do­kumentumokat nem csak az ügyvitel termékének tekinti. Tudatában van azok for­rásértékével, amelyet az egyháztörténet és településtörténet számára jelentenek. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom