Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

1. szám - ADATTÁR - Szabó László: A rontás Sorokpolány környékén

Két ódat a disznók elszalattak mellette. A szitát eldobta hátra, nekem kátott: te gyerek, ezt a szitát, rostát hozd be! Hát én megfogtam a rostát, bevittem neki a lakására. Bevittem neki. így amikor megérkezett a vőlegin - vagyis a háztáj néző - így megkináták pogácsáve; és többet elmarannyi nem tudott. Elvette a lányt. Mast ebbe a pogácsába, áztat is bemondom, ugyan e kicsit röstellem, de megmondom, hogy mi vót. Mer hallottam én eztet az esetet, hogy a nőnek mikor megvan a tisztulása, és ebbü tett e kizs valamit a pogácsába, és a leginnye megetette. Többet a légin nem tudott a háztu emarannyi." b) Ugyanő mondta el, hogy az első világháborúban a lövészárokban, két ütközet közt hallotta egy bajtársa panaszát. Az illető módos család gyereke volt. Ennek ellenére egy pusztába járt egy szegény lányhoz. A szülei természetesen bánták neki ezt a kapcsolatot, még meg is verték érte nemegyszer. O is meg akarta szakítani a kapcsolatot, de képtelen volt rá, "mer elsőbe neki is pogácsát adtak. Aszonta a légin, ha íjje tizenkét órakor is, de nem tudott marannyi, fö köllött kelni neki, és e köllött mennyi a lánho." c) Édesapám ismert olyan férfit, akit szintén pogácsával akartak beetetni. Az illető azonban a háziak kutyáját kínálta meg először vele. A kutya nem fogadta el azt, ezért a legény se evett belőle. Nem is tudták megfogni. Mert, ha a legény "amikor pogácsát adtak nekijje, kivüttö, kidobta a kutyának", és "ha a kutya megette a pogácsát, akkor nyugodtan megehette az is". A rontásról szóló történetek egyikében eszközként varrótű szerepel. Szokás volt újszülött kislányok pólyájába tűt szúrni, hogy felnőve jó varró legyen. Egyik adatközlő (Szabó István) első gyermeke kislány volt. Amikor a felesége "kiment az egyháztu" (régebben a szülő asszonynak a gyermek megkereszteléséig nem szabadott elhagyni a házat), vitte a gyereket megkeresztelni, a Sántáék udvarán kellett átmennie. Az öreg Sántáné - aki nagy rontó asszony hírében állt - a kisgyermek gallérja alá szúrt egy tűt. Ettől a perctől kezdve a gyerek napokon át egyfolytában bőgött. Hiába vitték a Dános nevű orvoshoz (ő volt akkoriban az uradalom orvosa), ő sem tudott rajta segíteni. Állítólag az orvos azt mondta, hogy vigyék haza a gyereket, mert nyavalyatörése van és meg is fog halni. így is történt. Igen megkopottan, de élt még az adatközlők emlékezetében az is, hogy bizonyos esetekben vérrel rontottak meg embereket. Erre nézvést egy konkrét történetet hallottam Tóth Antalné Kálmán Teréztől. "Nahát áztat tudom, hogy szegin anyám mindig szokta mondani, hogy űneki a legidősebbik fija megnősűt Nemeshollósra. És ottan az az öregasszony, nyolcfanhat éves, az megrontotta, mer hát szerette a bort. Aztán valami márciusi kisnyulnak a vérit itatott vele. És amikor meghat, akkor árúta el a bátyámnak, hogy ű mit csinát. És a bátyám is meghat ötfenhat éves korába, mer annyira jött utánna mindig a vére, hogy nem tudott sehol megmarannyi. Meg vót rondva." 3. Minek a képében jelenik meg és fölismerhető-e a rontó személy? A már hivatkozott Magyar néprajz című könyvben olvashatjuk a következőket: "A boszorkány rontásait rendszerint nem saját alakjában, hanem valami állattá átváltozva vitte véghez. A leggyakrabban macska képében jelent meg..." (638.1.) Az 61