Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

2. szám - MŰHELY - M. Kozár Mária: Mesélő tárgyak és emberek - Beszélgetés Krajczár Károllyal

vállalta. Meg aztán én nem raktárra gondoltam. A tanács polcokat rendelt és nekem azt el kellett úgy fogadnom. Én tájházat szerettem volna. A szobát, konyhát berendezni. De erre nem volt lehetőség. így is sok szlovéniai és magyarországi látogató kereste fel a hét év alatt, amíg ez a "múzeum" létezett. Aztán 1982-ben fölkerestek a Szentgotthárdi tanácstól, hogy ürítsem ki a házat, mert életveszélyes és le kell bontani. Később tudtam meg, hogy azért kellett lebontani, mert a telket eladták. És a gyűjteménnyel mi lett? A tárgyak egy részét hazahoztam, már amit el tudtam helyezni itthon. A többit meg az udvarra szórták, amíg én Mariborban voltam a szombathelyi szlovén tanszék hallgatóival. A Vas megyei Múzeumok Igazgatóságától kaptam egy jegyzőkönyvet és egy fényképsorozatot a szomorú tényekről. Ami még menthető volt, az bekerült a szentgotthárdi múzeumba. Az Önnél lévő tárgyakat megtekinthetik az érdeklődők? Amíg jártak ide a gyerekek az úttörőtáborba, addig mindig jöttek csoportok, akik érdeklődtek a falu története iránt. Nemcsak tárgyi emlékeket, szellemieket is gyűjtött, s azokat irodalmi színpadával feldolgozta. Mikor és hogyan működött az irodalmi csoport? A hetvenes években. Amikor elmentem a szombathelyi főiskola szlovén tanszékére tanítani, gyakorlatilag megszűnt. Ljubljanában még egyszer felléptek a lakodalmassal. Itthon kétnyelvű műsort is állítottam össze. Ebben versfordítások vagy hasonló témájú magyar és szlovén versek szerepeltek. Meséket mikor kezdett gyűjteni és miért szánta rá magát, hogy népmeséket gyűjtsön? Gyermekkoromban, amikor tökmagköpesztés volt vagy tollfosztás, mindig szerettem hallgatni a szomszéd bácsit, aki sok mesét tudott. Valamikor Amerikában élt és ott is mesélte ezeket a meséket az ottani szlovéneknek. Amikor egyetemre kerültem, akkor jutott eszembe, hogy jó lenne ezeket megörökíteni. De akkor még nem volt magnetofonom. Mesélés közben nehéz lett volna kézzel lejegyezni. Az iskola 1965-ben kapott a minisztériumtól egy magnetofont. És így sikerült még az utolsó pillanatban felvenni Doncsecz János meséit, mert a bácsi a tavasz közeledtével meghalt. Apátistvánfalván és Kétvölgyön öt 70 és 80 év közötti mesélő 29 meséjét gyűjtötte össze 1965 és 1975 között. Ezek 1984-ben nyelvjárásban, majd 1990-ben magyar és szlovén irodalmi nyelvre fordítva nyomtatásban is megjelentek Hogyan fogadták az emberek, amikor kérte őket, hogy meséljenek? Örültek neki, ajánlkoztak is. Nálunk, a dombon például még nem volt villany és átmentünk egy másik házba. Egy rokonunknál már volt. A bácsi már nehezen járt, de 27