Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1990. (Szombathely, 1990)

ADATTÁR - Takáts Géza: Ami egy gyártörténetből kimaradt

szólták a múzeum vezetői, hogy sem az NDK-ban, sem az NSZK-ban, de még Belgiumban és Angliában sem, a textilgyártás "őshazáiban", vállalkozott egyetlen gyár sem arra, hogy az eredeti pontos mását legyártsa. Nagy László a drapériából egy kis darabot mintaként magával hozott Kőszegre. Itt Pécsi László Állami Díjas, kétszeres Munkácsy-díjas iparművészünk dekomponálta és gyárunkban le is szőttük. Tökéletes volt, hajszálpontos mása az eredetinek. Weimarba Nagy László és WUheim Béla főmérnök, - mint hivatalos küldöttség - vitték ki a szükséges 160 métert (54.000,Ft. értékben) és ott Rostás László akkori magyar nagykövettel egyetemben, mint a magyar nemzet ajándékát október 22-én átadták. Erről hivatalos jegyzőkönyv is készült, melynek fénymásolata a gyár irattárában található. A gyártásból visszamaradt néhány métert átadtuk a helybeli múzeumnak, ahol éveken át az un. "Liszt-emléksarokban" látható volt. Sajnálatos, hogy azóta a múzeumot átrendezték, hogy a szövet holléte is kérdéses, vagy legalább is kár, hogy nincs a látható emléktárgyak között. * * * Az emiitett gyártörténet könyvemben részletesem leírtam az 1965. április 22-én a várost ért hatalmas árvízzel kapcsolatos legfontosabb feljegyezni valókat. Hogy most emlékezetünkben mégis felidézem ezt a tragikus, fantasztikusan nagy kárt okozó természeti csapást, teszem egyrészt azért, mert éppen ebben az esztendőben "jubilál" (25 éve történt), másrészt meg azért, mert éppen e "jubileum" okán ennyi idő után is tisztelettel, hálával és a legnagyobb elismeréssel kell megemlékeznünk azokról, akik - (lett légyen azok helybeli lakosok, a gyár dolgozói, vagy határőrök, netán éppenséggel Szombathelyről ide vezényelt szovjet katonák-) a kritikus órákban-napokban helytállásukkal, erejüket megfeszítő, sok esetben önfeláldozó munkájukkal tették, amit szívük diktált ezért a gyárért, embertársaikért. * * * Csupán érintettem könyvemben, hogy az ötvenes években a város kulturális életében milyen szerepet töltött be a Butorszövetgyár kollektívája. Nos, nyugodt lelkiismerettel merem kijelenteni, hogy jelentős volt a szerepük. Ebben döntő része volt Wilheim Béla főmérnökünknek, aki 1948. szeptemberében került Kőszegre, illetve ä gyárhoz. Kivételes szervezőképessége, megnyerő modora, feltétlen bizalma az emberekben, ezek voltak azok az alapvető emberi tulajdonságai, melyekkel a szűkebben vett szakmai területeken túl az életnek szinte minden színtérén ott találtuk, ahol tenni lehetett és kellett. így adódott, hogy amikor 1949 őszén arról kezdtünk tervezgetni, hogy az addigi számtalan kisebb szindarabocska helyett valamilyen nagyobb lélegzem tűvel is jó lenne már "kirukkolni", Wilheim Béla azonnal mellénk állt. Összeültünk Budaker Gusztávval, aki akkor a "szülői munkaközösségi zeneiskola" vezetője volt (később, nem kis^ mértékben Wilheim Bélának, mint a HNF elnökének utánjárása eredményeként, Állami Zeneiskola lett és jelenleg mint ilyen éppen Budaker Gusztáv nevét viseli) - és szinte napok alatt megalakult egy szimfonikus zenekar. Tagjaiban a város társadalmának szinte minden rétege- (tanárok, tisztviselők, nyugdíjasok, iparosok, gyári munkások)- képviselve volt. Ha már volt zenekar, nekivághattunk a nagy operettek próbáira, előadásaira is. így kerülhetett sor "A dohányon vett kapitány", "A havasi kürt", a "Bécsi diákok", a "Leányvásár", a "Luxemburg grófja" és még sok más színdarab, operett, zenés vígjáték előadására. Az un. premierek általában a 76