Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - ADATTÁR - Kuntár Lajos: Valós és emlékképek szülőfalumról

A falu lakóházait, magas fekvésük folytán, nem veszélyeztették az árvizek. Más volt a helyzet a jobboldali hídfőnél lévő — mára felszámolt — cigányteleppel. Ennek viskóit gyakran megnyaldosták a hullámok. 1965-ben néhányat lakatlanná is tett. A tanácsnak hét család részére kellett új hajlékot biztosítani. Időben a mához legközelebb eső nevezetes árvíz 1980. október 13-án érte szülőfalumat. A szokatlansága teszi emlékezetessé. Az történt ugyanis, hogy ezen a napon olyan területek kerültek víz alá, amelyeket azelőtt soha nem látogatott meg az ár. Amikor értesültem az eseményről, tudtam, hogy csak valami rendkívüli ok idézhette elő, hiszen a Malomcsatornát 1814-ben úgy építették meg, hogy ha a Rábából kivezetésénél a zsilipet lezárják, a malomnál pedig felhúzzák, nem kerülhet bele annyi víz, hogy elöntse a partmenti részeket. Most mégis ez történt. Az ár az esti órákban tört a Kossuth, a Petőfi és az Arany János utcákra. A dobszóval riasztott lakosság mentésére rövid idő alatt megérkezett a határőrség egysége. Munkájukat a rendőség, a tűzoltók és a tanács árvédelmi csoportja, valamint a lakosság segítette. A bútorokon kívül mintegy félszáz sertést is elszállítottak a veszélyeztetett portákról. Kozó Imre gátőr valamivel 19 óra után észlelte, hogy a Rába a duzzasztó felett kilépett a medréből. A víztömeg egy félkört leírva, hömpölygött a Malomcsatornába, amely nem tudta az egészet befogadni, így széles területet elöntve zúdult a falura. Az illetékesek megállapították, hogy a tsz elszántatta azt a nyúlgátat, amelyet másfél századdal azzal a céllal húzatott oda a csatornát tervező mérnök, hogy az ár ne hatolhasson be medrébe. A kis termőtalaj nyerésének nagy lett az ára: a három utca házait nagy károsodás érte. Egyet le is kellett bontani. Az öregektől hallottam, gyerekkoromban magam is láttam a túlsószeri „Tüskisik"-féle ház mestergerendájába vésett 1790-es évszámot. A hagyomány szerint a ház építői tüskét és bozótot irtottak, amikor megteremtették hajlékukat, e falurész első házát. A néphitnek kicsi a valóság alapja. Az tény, hogy a Bocskai-vezér, Németh Gergely tatár-hajdú csapatai 1608-ban, a török pedig 1664-ben elpusztította Csörötneket az akkor még hozzátartozó Huszász és Berekalja nevű falvakkal együtt. Az erdőbe menekült és ott életben maradt lakosság egy része a visszamerészkedés után valószínűleg azért települt át a Rába bal partjára, mert a Kanizsát 1600-ban elfoglaló török csak a jobb parti falvakat hódoltatta, a balpartnál kezdődő Batthyány-birtokot és annak településeit nem háborgatta. Minden bizonnyal* a pogánydúlás emlékei késztették a megmaradtakat arra, hogy a védettnek hitt részén építsék fel házaikat. Egy 1690-ben készült összeírás még „Külső-Cseretnek" nevet örökít ránk. A jelző értelmezése azt mutatja, hogy ekkor „külső' helyen, feltételezésem szerint a mai szőlőhegy környékén, a Huszász patak közelében bújt meg a falu. Az innen lejövő családok egyike lehetett a „Tüskisik" őse. A család azonban — valószínűleg — nem tüskeirtásért kapta a nevét, hiszen az említett okiratban találunk Tüskés Márton özvegye nevet. A történelmi adat alapján joggal következtethetünk arra, hogy a Tüskések voltak Túlsószer őslakói. Egyébként helytállónak látszik az a feltételezés, hogy a berekaljaiak és részben a huszásziak mentek át a Rába bal partjára, az eredeti csörötnekiek pedig, valamivel később, a falu régi helyén, a mai Alsószeren építették fel újra házaikat. Az bizonyos, hogy a mai Csörötnek legrégebbi része Túlsószer: itt kezdődött az 40