Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - MŰHELY - Bariska István: Szolgálat megalkuvás nélkül. Szerdahelyi Pál portréjához

Magyar Televízió két neveléspszichológiai országos pályázatát, s azon az országos első és harmadik díjat nyerte, azt igazolta, hogy kitűnő pedagógus is egyben. Ekkor már meglehetősen sok tapasztalattal rendelkezett a szerkesztésben, hiszen 1960—1970 között rendszeres szereplője és munkatársa volt a Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi adásainak a Gruss und Kuss sorozatban. A somogyi régi német népdalok felkutatásával és betanításával óriási érdemeket szerzett e népdalkincs megőrzésében és bemutatásában. Itt nem egyszerűen néprajzos ihletésű munkáról volt szó, hanem tiszta honismereti és egyben népművelői tevékenységről is. Azt hiszem, nagyon közel jutottunk műfajilag is a helytörténethez és a honismerethez. Megvallom, reám a legnagyobb hatást a somogyi lelkészi szolgálata alatt írt helytörténeti tanulmányai tették. 1958-ban a döröcskei evangélikus egyházközség 200 éves jubileumát ünnepelte. A jó történeti érzékű lelkészt kezdettől fogva izgatta a település és a gyülekezet története. Szervezett honismereti mozgalomról ekkor még nem is esett szó. Ezért ez a kezdeményezése is eredetinek mondható. Egyben bátornak, hiszen ekkor még mindig nem népszerű dolog a magyarországi németség történetével foglalkozni. Mindenesetre elkészült a somogydöröcskei monográfia, benne a gyülekezet története is, melynek rövid változatát maga ismertette Ordass Lajos evangélikus püspök és az ünneplő gyülekezet előtt. Ebben egy közösségnek adta vissza önbecsülését és identitását, miközben szűnni nem akaró pressziónak és zaklatásoknak volt emiatt kitéve. Persze ez a munka nemcsak a gyülekezetnek, hanem a német nemzetiségű községnek, Somogydöröcskének a monográfiája is lett egyben. Ahol ugyanis nincs iskola, ahol a nemzetiség anyanyelvén tanítanak, ott az egyház a közösség nyelvmegtartó ereje. Ebben a kölcsönösségben ott rejtezett a fennmaradás ösztöne is. Ennek szellemében készült el aztán Somogyszil, Gadács és Bonnya, a három filia története is. Somogydöröcskén bontakozott ki igazából mint helytörténész. Sorra születtek a tanulmányok, sokszor több éves kutatómunka eredményeként, összefoglalta a község legújabbkori történetét, az 1945—1970 közti periódust. Ugyanebben az esztendőben, 1970-ben Somogydöröcske földrajzi neveivel első díjat nyert a megyei honismereti pályázaton. Judit asszonnyal közösen kutatott és feldolgozott döröcskei személynév monográfiája pedig a második díjat vitte el. Egyébként Jutka asszony mindenben hűséges segítőtársa férjének. A házi, háztáji, kerti munkákban, a gyermeknevelésben és a hívek lelki gondozásában is sok pluszmunkát vállalt magára, így aztán sok terhet vett le férje válláról, hogy az minél többet foglalkozhassak szellemi munkával, sőt neki még a honismereti munkában, a helytörténeti kutatásokban is szívvel-lélekkel segített. Termékeny két évtizedet tudhatott maga mögött Szerdahelyi Pál, amikor Somogydöröcskét elhagyva 1970-ben elfogadta a Vas megyei Csönge gyülekezetének meghívását. A Vas Népé-ben már jóval a megyébe kerülése előtt kezdett „megjelenni". E tekintetben is joggal érezhette úgy, hogy hazaérkezett. Azon csodálkoznánk, ha életműve nem folytatódott volna Vas megyében is. Neki köszönhető Petőfi Sándor csöngei emlékezetének felfedezése a templom orgonája mellett lévő padba vésve, ahonnan az akkor még ismeretlen költő csáfordi Tóth Rózát nézte reménytelenül szerelmesen. De az Életünk-ben ő szentelt külön publikációt Weöres Sándor csöngei éveiről 1978-ban. Róla a Vasi Honismereti Közleményekben és a Vas Népe hasábjain is írt. De neki köszönhető az egy ideig Surányban lelkészkedő, világlátott, nagy hírű mezőgazdász, Tessedik Sámuel csöngei akácfájának identifikálása is. Kutat, ír és dol27