Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - Horváth Ernő: Vasi természettudósokra emlékezünk

Jeli: álláp, nyír es tájkertet kívánt megteremteni. Ezért választotta ezt a területet, ahol a csarabos, nyíres, borókás állományok mellett, fenyvesek, bükkös maradványok, valamint tőzegmohás fellápok is megtalálhatók. Tehát nagyon sokféle környezeti hatás érvényesült a területen, melyet elképzeléseinek szolgálatába tudott állítani. Ugyancsak megtalálhatóak voltak az akácosok is, melyek alatt megfelelő otthonra találtak a hagymás és gumós növények. Jeli tehát egy Hegyháti Tájkert, melyben az eredetileg ott élt növények adta miliőben kerültek kiültetésre a behozott növények, sajátos jelleget kölcsönözve a kertnek. így lett Jeli utánozhatatlan ékessége a vasi földnek, melyet egyik önzetlen gyermeke, Ambrózy-Migazzi István álmodott e. tájba. Ambrózy sajnos sokáig nem tudta élvezni munkájának eredményeit, hiszen alig 10 évvel élte túl az első betelepített növényeit. 1932-ben súlyos kór támadta meg az élete teljében lévő és az alkotás lázában égő alkotót. 1933. augusztus 31-én ért véget eredményekben így is gazdag élete. Kívánságára a maga kijelölte helyen, a Jeli csarabtenger lila virágözönében helyezték örök nyugalomra, 1933. szeptember 2-án. Azóta itt alussza örök álmát és vigyázza kertjét a „virágos gróf", sírján jelmondatával SEMPER VIREO, örökké zöldellek. Emlékét a hálás utókor tisztelettel és kegyelettel őrzi, s nagyságát a Jeli Botanikus Kert mellett Tanakajdon emléktábla, Jeliben pedig vadkörtefa rönkbe mintázott portréja hirdeti. 9