Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

1. szám - ADATTÁR - Ács László: Falusi Thália. A irábagyarmati színjáftszas krónikája 2. rész

lett játszani. És nem csalódtam a közönségben. Ha azt mondom, hogy a siker elérte A néma levente sikerét, akkor az utóbbi eredményt értékelem magasabbra, mert nehezebb közegben született meg. Egy hagyományosan vallásos faluban senki sem értett félre semmit. Életem egyik legkedvesebb előadásaként emlékezem rá ma is. 1965 tavaszán A kertész kutyajá-t játszottuk. A fordulatos darab kedves volt, de idegen világot ábrázolt. Ezzel a darabbal lezárult egy szakasz a történetünkben. A kultúrház két éve alatt 7 bemutatót tatrtottunk. Négy előadás nagy siker volt, ami 350-nél több nézőt jelentett. A többi darab is vonzott 250—300 nézőt. Az emberek büszkék lettek a csoportira, mely nevet szerzett a környező községekben is. Elmondhatjuk, ilyen intensiven a falu népére figyelve nem működött csoport a környéken. Mégis A kertes? kutyája bankettjén még nem tudtuk, hogy utoljára ülünk együtt, hogy ebben az összetételben már soha többé nem fogunk együtt játszani. Lefelé és felfelé A hatvanas évek közepén a termelőszövetkezet lassan erősödni kezdett. Az anyagi gyarapodással együtt terjedt el a televízió. Sokan vásároltak készüléket, köztük színjátszók is. Esténként mindenki a képernyőt nézte, minden újdonság volt, szenzáció: az Angyal, a Hetedik menyország, a Belfegor. Akinek nem volt, nézte a szomszédban. ősszel egy ifiatal gárdával imégis elkezdtem. Egy addig sehol elő nem adott Németh László drámát tanultunk, a Bodnárné-t. Nem volt rossz visszhangja az előadásinak, a 250 néző sem volt kevés, de tudomásul kellett venni a csökkenő érdeklődést. A televízió vonzása túl erős lett. Reménytelen vállalkozás volt újjászervezni a csoportot. Mélypontra jutottunk. A Déryné sem jött többet a lecsökkent nézőszám miatt. A Szabin nők eirabZdsá-ira már csak 110 néző volt kíváncsi. A faluban megszűnt a színház. Országszerte megszűntek a falusi műkedvelő csoportok. Igaz, a hivatalos álláspont is az lett, hogy a régi formában, hagyományos színjátékokban nliinos is rájuk szükség. A helyi csoportok féladata a községi ünnepségek műsorral való színesítése. így alakultak sok felé irodalmi színpadok, amelyek ideig-óráig működtek, aztán megszűntek. A közönség igazán soha nem fogadta el ezeket a versmontázsokból, dalrészletekből, prózarészletekiből összeszerkesztett, nehezen if elfogható, megérthető összállításokat. A régi értelemben vetít lossélektményes drámákat játszó csoportok tehát megszűntek, és 10—15 évig még csak kísérlet sem történit újjászervezésükre. Elmaradt a közönség is. iEz különösebben senkit sem zavart azok közül, akik felelős fórumokon döntöttek ezekben a kérdésekben. Hagyták magukat utópikus illúziókba ringatni; elszakadva a realitásoktól azt bizonygatták, amire semmi bizonyíték nem volt, hogy a modern film, színház az egyedül üdvözítő út, és mindent elsöprő diadalra jut a fiatal nemzedék felnővekedélse után. Az amatőr színjátszó mozgalmat lesöpörték hát a porondról, de vele söpörték az embereket összetartó erőiket is, egy közösség örömét, egy település belső kohéziós erejét, ahol százak kötődtek személyesen is a szereplőkhöz, az előadásokhoz. A helyzet kilátástalan volt, de belenyugodni 'mégsem tudtam. Két darabot is elkezdtem, .egyikből sem lett semmi. Azért a múló hónapok lassan reményt ébresztettek bennem. Mintha a tévén kívül néha másra is vágytak volna az emberek. Pontosan két évvel utolsó előadásunk után, 1968 februárjaiban 57