Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

1. szám - Köbölkuti Katalin: Horváth Boldizsár, a lírikus és szépíró

veins csak lalak, amelyhez a költői liléitek kötve nincs, is a rvalóidi költészet nem a külső alakiban, hanem az eszmékben áll, a melyek elbűvölnek, bódítanak és elragadnak bennünket akkor is, ha szerény prózában jelennek meg előttünk."

1 Egy 1885-ben megjelent, s meghalt neje emlékével foglalkozó költeményéről így szól :„Annak nem volt más czélja, miinft benne írt keresni a sajgó sebre, a melyet az (idő maliglan secm hegesztett be s csak az az érdeme, hogy hű visszhangja a hálta és kegyedet azon érzelmeinek, a melyekkel aima nemes léleknek tartozom, az ki életemből egy negyedszázadot boldogsággal töltött be."

2 Több költeményének mondanivalója az elveszett, a visszahozhatatlan múlt miatti fájdalom, saját korának romlottsága. Első költeménye, amelyet 18 éves koráiban írt örök bú címmel, egy elköltözött kedves emlékének volt szentellve. A hálál gondolatával foglaükozik az, amelyet édesanyja, továbbá rokonai, a Máirfcus tesltvérek és felesége sírjam árit, úgyszintén az „A temetőben" és „A halálhoz" címűek is. (A felesége sírjára szánt kis költemény így szól: „Plentern, remegtem tőled, zord halál! Nem: hogy csapásod engemet talál, FléMem, (remegtem őrt elijeszteni! Most látva, tudva, hogy rideg kezed Az egyedül, mely hozzá elvezet Vele örökre egyesíteni: Ki eddig oly ijesztő rém valál, Legszebb reményem lettél, jó halál.") Szerette olykor a tetszését különösen megnyert idegen nyelvű költeményeket különböző, részben humoros változatokban is lefordítani, pl. Goethe A vándor éji dalát hat különböző változatban fordította le. A természet és a művészet szépségei is versírásra ihlették: az előbbire „Űj Tátrafüredhez" c. költeménye, az utóbbira az Egressy Gáborhoz és Megyeryhez írt verse a példa. A hazai állapotok felett érzett keservének ad bangót a századvégi erkölcsöket kárhoztatja az wEgy kriiminalis bíróhoz {Andrásoviiics Béla tanácselnökhöz) c. versében, iüi. „Samu papához" (Szabó Samu rokonához) írt verses leveleiben. Az „Egy embergyűlölő sírjára" címmel írt versében is a kor romlottságát ostorozza. Deák Ferenc szobrának leleplezése hosszabb, fájdalmas és keserű hangú óda megírására indította, legsötétebb gondolatai is itt támadtak: „E nép legméltóbb akkor volt reád, Midőn magával küszködött, S ön-gyengesiégi ellen nyert csatát — Az isteneknek bírtuk mosolyát E diadal fölött. Mily változás ez, melyre ébredél! Nem ismered fel ten-hazád — Tán külalakja szebb a réginél, De nem eszméid légkörében él, Más szellem lengi át. 2