Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)
2. szám - ESEMÉNYEK, HlREK - Pete Györgyné: Krónika. Felnőtt honismereti tanfolyam. Gyermek honismereti tábor
osztályvezetője arról a felgyorsított leletmentésről szólt, amit a bős—nagymarosi víziierőmű megépítése tett sürgetővé a Dunakanyariban, dr. Horváth István a Balassa Bálint Múzeum igazgatója pedig Esztergom nemzeti emlékhelyeiről tartott vetítettképes előadást. Az akadémia másik nagy fő témájának referátumát Az egyházaik és a honismeret címmel dr. Benda Kálmán, a Ráday Gyűjtemény főigazgatója tartotta, melyhez korreferátumok kapcsolódtak dr. Fabinyi Tábor professzor, az Evangélikus Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének vezetője, dr. Rosdy Pál professzor, a Magyar Kurír főmunkatársa és dr. Schwedtzer József profeszszor, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója előadásában. Méltatták és ismertették az egyházi levéltárakban, múzeumokban fellelhető hatalmas és kiapadhatatlan forrásanyagot, mely nélkül sem ország, — sem helytörténet nem készülhet, és amelyek mia már minden helytörténeti kutató előtt nyitva állnak. Az akadémia következő napjaiban a fő témákat dolgozták fel a .résztvevők négy szekcióülés keretében. Vas megye képviseletében Németh Miiklósné, Czeczeli Kornélia, Bárdosiné Dorner Mária, Pete Györgyné, Nádasdy Lajos, Kajdi Béla, Wolff János és Szakály Ferenc vett részt az akadémia (munkájában. Kiállításokról szólva több, megyénk értékeit, országosan, sőt külföldön is ismertető bemutatóról szólhat a krónikás a megyeiek ellőtt. A vasi kastélyprogramként ismert kezdeményezésből országos program lett. Az országos Műemléki Felügyelőség az elmúlt öt év eredményeit összegző 'tanácskozásra hívta meg a megyék képviselőit februárban, ahol dr. Bors Zoltán, a megyei tanács elnöke számolt be az OMF vezetői és a megyék képviselői előtt a sikeres kastélymentésről, majd szakmai vita bontakozott ki az épületek, kastélyok műemlék voltának és a beléjük telepített új funkciónak összefüggéseiről, ellentmondásairól. A tanácskozást kiiálításmegnyitó követte az OMF budavári központi épületének aulájában az Üj élet a régi kastélyokban címmel, melynek legnagyobb részét a vasli kastélyok helyreállításának eredményeit bemutató tárlók, vitrinek, töltötték ki. Megyénk és a szomszédos Ausztria burgenlandi tartománya arra vállalkozott, hogy az egykori Pannónia területén már évezredekkel ezelőtt virágzó ősi mesterséget, a fazekasságot felidézve bemutassa a nyolcezer éves kerámia történetét. A Savaria Múzeum rendezésében május első vasárnapján nyitották meg a közös kiállítást a szalőnaki (Schladning) várban. Szabó László megyénk elnökhelyettese megnyitójában kiemelte azt a tényt, hogy a kulturális együtműködés első igazi gyümölcse ez a tárlat, másrészt, hogy jól választották meg ennek az együttműködésinek a tárgyát, tartalmát. A közös történelmi múlt, közös kultúránk kincseit kötötték csokorba, hozták el ide a kerámia 8000 éves történetével. Geszler Mária, Munkácsy-díjas keramikusunk műveivel pedig egy kicsit ennek a sok (évezredes munkának, művészetnek a folytonosságát is sikerült megmutatni. A látványos kiállítást Bárdosiné Doirner Mária vezetésével Hajimási Erika, Meggyesi Magdolna, Károlyi Mária és Mukicsiné Kozár Mária rendezte. A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár nagytermében máj. 16-án érdekes térképkiállítás nyílt, a könyvtár gazdag gyűjteményéből válogatva. Az európai és magyarországi XIX. sz.-bóil való ritkaságszámba memo térképek mellett régi Vas megyei és szombathelyi térképeket is láthattak az érdeklődők, melyek 1871-től 1920-űg készültek. Ugyancsak a megyei könyvtár örvendeztette