Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

2. szám - ADATTAR - Kajdi Ferenc: Adatok a sárvári népi vallásossághoz

KAJDI FERENC ADATOK A SÁRVÁRI NÉPI VALLÁSOSSÁGHOZ Sárváriak búcsújárása Schräm Ferenc állítását meg kell cáfolnom. Népünk szóhasználatában különbséget tesz a templom védőszentjének ünnepe alkalmával tartott búcsú és a búcsújárás között. Ez utóbbit „szentes búosú"-<niak nevezi. Az elsőre ugyan nincs külön szava, de ha különbséget tesznek, „amollan" búcsúnak nevezik. Cellben, Celldömölkön öltöztető szobor van. A kút a bejárati ajtó előtt mintegy 50 méterre található. Felépítményét pár évtizede a klastrom mellé helyezték át. Tudtommal most már nem működtetik. A kút-épület Mária-emblémával és szöveggel van ellátva. A vasvári Szentkútaál is van kép és forrás. A 70-es évek elején, amikor ott jártaim, a domonkos nővérek kápolnájának oltára állt benne. A forrás Vasvárott annyira bővizű, hogy a háború előtt arra gondoltak, hogy a hét szentség kegyelmeinek szimbolizálására hót ágra osztják szét. Tán arra is gondolhattak, hogy némiképp ellensúlyozzák a kőszegi Hétforrás hót honfoglaló vezérről elnevezett ágadoak világi mivoltát. A forrás fölött — Vasváron — cementkáva van, úgy hogy kútnak is mondhatjuk. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a vasvári templom főoltára kálváriás, és középkori Szent Vér kultuszáról ismert. Ehhez kapcsolódhatik a nagypénteki Feketelakodalom vagy Gyászmennyegző szokása. Ezt, gondolom inkább a helybeliek végezhetik, illetve végezték. A szokásról írt Bálint Sándor „Karácsony, húsvét, pünkösd" című könyvének 247. oildalán. Ami a sümegi búcsújáró helyet illeti, a szép szobor adott volt, de kútra nem emlékszem. Búcsúszentlászlóin és Puszitaicsatáron van szobor és forrás egyaránt. Az utóbbi helyen kissé elhanyagolt. Vát—Szentkúton az oltár éppen a forráson van. Kegyképét a váti templomban üveg alatt őrzik, csak a búcsú napjára (augusztus 20.) viszik ki a hétszer megújított kegykápokiába. Érdekes volna tudni, a szerviták itteni működése atlatt milyen búcsú lehetett, lévén a rend a Fájdalmas Szűz kultuszát hivatott előmozdítani. Ceiilbe valamikor „búcsú előtt valuó nap" szoktak menni, gyalog. Állítólag az ottani Korona Szálló pajtájában volt közös fekhelyük. Mivel ez sok kilengésre adott alkalmat, megszüntették. Gyermekkoromban már csak Szentháromság vasárnapján indultak hajnali 4 órakor. (Előtte mise volt; előző napon pedig litánia keretében gyónás! alkalom.) A búcsúsok csomagjukat a plébánia szekerére rakhatták fel. E szekér időről időre felvett egy-két idősebb embert, gyengélkedőt, vagy azt, akinek a cipő feltörte a lábát. A fáradékonyabb pap is rá-ráült, ha nem volt gyónója. Tudniillik útközben is lehetett gyónni. Ilyenkor a gyónni szándékozó és a ipap a ímenet végére maradtak. Simonyban — útközben — megpihentek. Sőt, gyakran, mise 'is volt itt áldozási lehetőséggel. Utána reggeliztek. Celldömölk hatátráibain várta a búcsúsokat a oefflá plébános, ö a zarándoklatot vezető pappal békecsókot váltva, harangzúgás mellett bekísérte őket a kegytemplomba. A papok természetesen liturgikus öltözetben voltak. Arról nem tudok, hogy megkerülték volma a templomot. 31