Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

1. szám - MŰHELY - Kovács Jenő: A Répce mente krónikása. Bemutatjuk Szabó Józsefet

latban kiemelkedő néprajzi és nyelvjárási önkéntes gyűjtők kapják. Az egyénileg munkálkodó néprajzi gyűjtőket az ,1960-as éveikben a Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság ós a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, stb. fogta össze. Később a Hazafias Népfront égisze alá került a honismereti mozgialoim összefogása. Talán ez utóbbinak köszönhető, hogy 198,2. óta a Honismeret című folyóirat évente /hatszor jelenik meg és hű képet ad a különféle honismereti munkásságot folytató személyek, intézetek, szervek, stb. tevékenységéről. Amint fentebb már említettük Szalbó József a Vas megyei gyűjtők, pályázók úttörői között van. Én 1963-ban kapcsolódtam be a pályázatokba és 1967ben vettem részt először a Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtők IV. Országos Találkozóján Zalaegerszegen és azóta még többször is ott voltam. Ezeken a találkozókon ismerkedtem meg Szabó Józseffel. Ezt azért írtaim le, mert így kötöttem vele barátságot. Szaibó József és Laky Rezső megyei népművelési felügyelő, (aki sajnos már elköltözött az élők sorából) az a két lelkes néprajzi gyűjtő, akik a legtöbbször képviselitek megyénket az országos találkozókon. Kettőjüket itt együtt kell említenünk, mert ezeken az országos összejöveteleken 'őket mint „vaságyerefcefcet" szokták üdvözölni távoli ibaráitaiik. Sok ilyen barátjuk volt és van ma is Zalaegerszegtől Sátoraljaújhelyig, Makótól Győrig. Sokszor láttam az ilyen meleg baráti találkozókat. Említhetném a feldebrői tanárnőt, a makói iskolaigazgatót, vagy akár jászjákóhahnai néprajzi szakkör és gyűjtemény vezetőjét, mint jó barátaikat. Az országosan ismertté lett két vasi népművelő, természetüknél fogva egymást kiegészítette. Szalbó József a gyűjtésben, a kutató munkában, Laky Rezső pedig a szervezésben és a hírverésben jeleskedett. Azt mondhatjuk, hogy az előbbi a moll skálán, az utóbbi pedig a dur skálán játszott. De azért egy húron .pendültek és egy nyelven, a honismeret nyelvén, beszéltek a múlt erkölcsi és tárgyi emlékeinek megbecsüléséről és a tanulságok levonásáról a ijövő számára. A sors tragédiája, hogy a két jóbaráit útjai véglieg elválltak és Szabó József mint „vele együtt dolgozó, egy célért küzdő" munkatársa búcsúztatta el barátját a Honismeret 1986/3. számálban így írván: „Hirtelen halála szinte pótolhatatlan veszteséget jelent mindazok számára, akik kapcsolatban voltak vele". Szabó József 4 évtizedes munkásságából a háború és a hadifogság elrabolt jó pár évet. De Jóska barátunk a hadifogságban sem tagadta meg önmagát, mert a szűkös lehetőségek között is megtalálta a népművelő és vigasztaló tevékenységet. Énekkairban vett irészt és népi játékokat elevenítettek fel.) Köztük volt a néprajzi és honismereti munka országosan ismert kimagasló egyénisége Morvay Péter, akinek csoportja Betlehemes játékokat mutatott be 1945 karácsonyán. Az ilyen emberek tevékenysége az elesettségben vigasztalás és bátorítás volt az esetleg csüggedő többség számára. Ezt magam is állíthatom, mert velük együtt én is ott voltam hadifogságunk első karácsony-estéjén. De akkor és ott még nem ismertük egymást, csak az 1960-as évek néprajzi és honismereti munkája hozott össze velük. Kedves Szalbó Jóska, ne neheztelj meg érte, hogy amikor a te munkásságodat méltatjuk, másokat is említettem, de az volt a célom, hogy a Repce mentről kiemelve nagyobb táviatokba helyezzelek, hogy munkásságodat, másokéval összevetve értékelhesse mindenki, aki e sorokát olvassa. Kívánunk Neked jó egészséget, hogy imég sokáig lés sokat írhass Bükről és a Repcéről., az életed legyen békés és játszál sokat unokáiddal! 27