Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - ADATTÁR - Farkas Ferenc: A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium múltjából

II. Az 1944/45-ös tanév. Ilyen körülmények között kezdődött meg az 1944—45-ös tanév a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban. A tanévnyitó szeptember 8án reggel 3 / 4 8-kor volt. Az ünnepélyes Veni Sandte 5 után az 'iskola tanulói elvonultak a gim­názium első világháborúban elesett diákjainak hősi emlékműve 6 és a nem­zeti zászló ©lőtt. 7 Az ünnepély lefolyása egyaránt megfelelt a katolikus isko­lák bevett gyakomlaitának és a nacionalista nevelési politika törekvéseinek. A magánvizsgákat, a javító és a különbözeti magánvizsgákat még a tan­évnyitó előtt, szeptember 1-én, 2-án és 4-én tartották. A tanítás szeptember 11-én kezdődött meg. 8 A háború egyre jobban éreztette hatását a iskola életében. A gimná­zium épületében e tanévtől kezdődően három iskola működött: 9 a premontrei gimnáziumon kívül — a már az előző tanévben is délutánonként itt tanító —, a saját épületéből kiszorult Faludi Ferenc Gimnázium és a Leánygimnázium, amelynek épületét az 1944—45^ös itanév kezdete után egyszerre igénybe vette a német hadvezetés. A három intézet felváltva hetente kétszer délután, kétszer délelőtt tartotta a tanórákat. A premontrei gimnázium a hétfői és csütörtöki napokon délelőtt, keddenként és péntekenként délután tartott hat4iat órát. Ezekhez járult még a VII. és VIII. osztályokban egy-egy [természettani óra, az I. és II. osztáilykobain heti két, a több osztályban heti egy testnevelési óra. 10 Ez utóbbi foglalkozásoknak nem volt megszabott időpontja, akkor tartották meg őket, amikor a 'másik két iskola munkáját nem zavarták. Az oktatómunka a nehezebb körülmények ellenére is egy hónapig viszony­lag zavartalanul folyt, csak ritkán gátolták a hosszú légiriadók. Október 16­án azonban a katonaság közölte, hogy az iskolát hadikórház céljára igénybe veszi. 11 Ezt hivatalosan az október 23-án, az iskolába érkezett lefoglaló okirat tudatta az igazgatóval, de a hadsereg már október 18-án megkezdte az épület kiürítését. Ezután a tanítás karácsonyig a tantestület rendházában folyt (Csök­kentett foglalkozással. Ez főként a helybeli tanulókat érintette, mert a vidéki tanulók visszatértek szüleikhez. Őket körlevél útján értesítették a márciusig elvégzendő tananyagiról. i 2 Felmerül a kérdés: a tanulóifjúság mekkora része látogatta továbbra is a foglalkozásokat? „A tanulók megoszlása a szüleik lakóhelye szerint az 1944— 45-ös tanévben" című táblázatot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az iskola 199 tanulója helyben, az iskola iszékhelyén lakott, tehát 94 olyan tanulója volt a gimnáziumnak, akik más megyében vagy más településen éltek. Az iskola 1944—45. évi írógéppel készült évkönyvében található, a bejárókról készült táblázat szerint a környező településekről összesen 33 jártaik be. összegezve: közelítéssel megállapíthatjuk, hogy a tanukióifjúság 70—75%-a továbbra is látogatta a foglalkozásokat. Az oktatómunka tehát a rendházban keserves körülmények között folyt tovább, amely rettentő erőifeszítést követelt tanártól, diáktól egyaránt. Nem volt elég a tantermek hiánya, az október 2-án bevezetett korai elsötétítés miatt a tanítást is este fél hétkor be kellett fejezni. A tanítás rendjét is meg kellett változtatni. Csökkentették az órák időtartamát 40 percre, az órák reg­gel negyed nyolckor, délután pedig egy órakor kezdődtek. 13 Minden osztály a hét más napján gyűlt össze. A tanárok kijelöltek a megtanulandó tananyagot és rövid előkészítést adtak. A tanítás karácsonytól a felszabadulásig szünetelt. A téli szünet után, januártól ugyanis a menekülő Szálasi-kormány külügyminisztériuima egymás 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom