Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)

MŰHELY - Sill Ferenc: Szolgálat költészettel. Megemlékezés a 91 éves Székely Lászlóról

„Szegény vándor, nem vész utad lápba? Eddig hű lámpás őrködött fölötte. Apád szíve, az aranylángú lámpa!" (Bolyongás Mária-Makkon) Homo ethicus, erkölcsi magaslatokon élő és cselekvő ember volt mindenkor. Az erkölcsi szemléletmód hatotta át az ifjúság számára írt meséit éppen úgy, mint költői műveit. Középiskoláit Budapesten, az egyetemet Innsbruckban végezte. Vizlendvai, pinkakertesi és zalaegerszegi szolgálata után a szombathelyi teológiai főiskolán előbb nevelő, majd a bölcselet tanára lett. Zalaegerszegen és Szombathelyen különböző egyesületek irányítását is vállalta. E sokirányú tevékenység mellett kapcsolódott bele a szombathelyi irodalmi életbe, 1927-ben őt választották meg a Kultúregyesület Irodalmi Szakosztályának elnökévé. Vezetése alatt lett az Irodalmi Szakosztályból Faludi Ferenc Irodalmi Társaság. Ezekben az években pezsgő szellemi élet bontakozott ki Szombathelyen. A költőtárs és jóbarát, Bárdosi Németh János írja az Utak és útitársak c. visszaemlékezésében: „Költő és író barátaimmal az irodalmi élet (az irodalmi decentralizáció) lehetőségét teremtettük meg Szombathelyen és a nyugati határvidéken." Ez a vállalkozás nem volt elszigetelt és előzmény nélküli. Az első világháború végén indult és a rákövetkező években bontakozott ki Dunántúlon a „Nemzedékek" irodalmi vállalkozás. A 20-as évek után Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is önálló irodalmi élet pezsdült. A főváros központosító törekvéseit ellensúlyozva ezek a vidéki irodalmi vállalkozások az egyetemes magyar szellemi életet gazdagították. A Dunántúlon Váth János, Kocsis László, Finta Sándor, Ösz Iván kezdeményezését kell kiemelnünk. Az általuk tört utat építette tovább és részben velük együtt Bárdosi Németh János, Székely László, Kutas Kálmán és Toronyi Németh István. A Faludi Ferenc Irodalmi Társaság rendezvényein a Kultúrpalota pódiumán előbb a Vas megyéből elszármazott írók szólaltak meg, majd a 30-as években meghívást kaptak a magyar irodalom kiemelkedő képviselői: Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Dsida Jenő, Tamási Áron, Féja Géza, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Cs. Szabó László, Németh László, Mécs László. 193ö-ban megjelent Szombathelyen az „írott Kő" irodalmi és művészeti folyóirat. A helytörténeti kutató munkát segítette a „Vasi Szemle" („Dunántúli Szemle"). Űj indításokat kapott a város zenei élete Bartók és Kodály népzenei törekvéseinek népszerűsítésével. A székesegyházban a Scola Cantorum Sabariensis művelte a gregoriánt és a klasszikus polifóniát. A festészetben Kontuly Béla, Radnóti Kovács Árpád, a szobrászatban Zalai Tóth János és Rumi Raj ki István tevékenységének maradt meg emléke ebből az időből. A szellemi élet pezsdülésének jele volt Járdányi Paulo vies István ásatása a Romkertben, amelynek nyomán jelentős római kori és középkori emlékegyüttes tárulkozott fel. Ebben az inspiráló szellemi közegben bontakozott ki Székely László írói tevékenysége. „Szombathely a harmincas években elég jó írói talaj volt." (B. Németh János) 1929-ben látott napvilágot „A szirtnek álma van" c. verskötete. Az olvasók szívesen fogadták, mert még ugyanebben az évben második kiadása is megjelent. Ezt követte 1932-ben „A parton ülők panasza", 1934-ben „És a mi lelkünk nyughatatlan", 1937-ben pedig a „Sziromeső". Székely László a keresztény hitnek és erkölcsi meggyőződésnek elkötelezett költője. A harmincas években nevelő és tanár volt, irodalmi munkásságá23