Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)
MŰHELY - Sill Ferenc: Szolgálat költészettel. Megemlékezés a 91 éves Székely Lászlóról
Ebből a mások sorsával azonosuló érzületből fakadt magyarságféltése és az anyagi javak halmozóinak, a nyomor okozóinak kemény ostorozása. A harmincas évek elején tapasztalt anyagi és erkölcsi nyomorúság, az uralkodó réteg fásult közönye aggodalmat keltett benne: „Csak én látom, akit az ínség Komor, harsogó dalra ihlet? Csak én látom, hogy sanyarogni, Pusztulni hagyjuk véreinket?" (Halálra ítélt magyar milliók) Költészete a szociális feszültségek megélésében Pável Ágostonéval rokon. Mindketten Szombathelyen éltek a harmincas években, baráti szálak kötötték őket össze. Nyilván napi beszédtéma volt közöttük a falusi nincstelenek és a városi proletárok nyomora: a munkanélküliség, a szükségkonyhák nyomasztó légköre és az a bénultság, amely lehetetlenné tett minden jó irányba ható mozdulatot. Jellemző mindkettőjükre az együttérzés a társadalmilag kitaszítottak sorsa iránt és ennek nyomán bizonyos önvád. Pável a Perint partján találkozott egy kilakoltatott családdal. „Állott a zuhogó esőben" c. költeménye tükrözi megdöbbenését, de ugyanakkor nem mozduló passzivitását is: „Mert tudtam, hogy én sem osztom meg vele ma este a fedelem, a kenyerem ..." Székely Lászlónál is felmerül valami hasonló vád önmaga iránt: „Márton köpenyét kettévágta, Hogy a jelét a didergő kapja. Az én talárom a szabó Előkelő szövetből szabta." (Az én jámborságom) „Igazságkereső költészet ez, a szeretet és egészséges elégedetlenség lírája." (Weöres). Bátor hangvétel, néha kemény prófétai figyelmeztetés, amely megoldást ígérő szociális programot mégsem inspirált és így pusztába kiáltó szó maradt. „Krisztus valahol megjelent, S bekiáltott a nagyvilágba: Jaj, nektek, gazdagok! Másnap hozták a hírlapok: Letartóztattak egy szegény ácslegényt, Mert a rend ellen izgatott." (Legenda) Ebben a költészetben a „Proletárgyermek" sorsa még nem új társadalmi rend után kiált, csupán vádol, a lelkiismeret kínzó érzéseivel bünteti azokat, akik önző módon a maguk anyagi jólétét és a fényűző pompát keresik. 25