Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)

1. szám - ADATTÁR - KOVÁCS JENŐ: MIRŐL TANÚSKODNAK MERSEVÁT KÖZSÉG KŰL- ÉS BELTERÜLETÉNEK FÖLDRAJZI ELNEVEZÉSEI?

igénylőket mind kielégítették. Igy jött létre a falu két új utcája 39 házzal. Ez a szám az akkori házak számának több, mint egyharmada. Kezdetben a kölcsönöket nehezen fizették, erre utal a „Nyögtelep" elnevezés is. Zsellérek, kisiparosok, hadiözvegyek jutottak így lakásokhoz. Ma ezeket a házakat újjáépítik és a tömésfalakat kő- és téglafalakra cserélik át. Az új épületek híven tükrözik az anyagi jólétet. Végezetül a szovjet hadsereg 1945. március 26-án itt lépte át először Vas megye határát. Ennek emlékére szokták megrendezni a „Merseváttól-Nemesmedvesig" tartó útvonalon a felszabadulási hálastafétát. Községeink története után a Marcal vizekről szólok. A Marcalvölgy és vizei képezi a határt Nemeskeresztúrtól Marcaltőig Vas és Veszprém megyék között. A folyó (patak) Sümegprágá­tól Győrig 100 km hosszan folyik. A vízállás erősen a csapadék függvénye. A lassú folyás következtében a széles meder elposványosodott, mocsaras erdőség keletkezett és széles ártér képződött. Sekély vízállás esetén szinte állóvíz benyomását keltette, míg olvadáskor és árvízkor néhol többszáz méter szélességű folyammá dagadt. Ilyenkor: „Gátat sodor és kiront a szép határra, az elkésett tavasz bősz tombolása. A Marcal szinte forr a vad áradatban, mit türkiz ég ölelget lankadatlan. A végtelenség csillog szőke fénnyel, Utak, hidak szakadnak szerteszéjjel." /18/a/ 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom