Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)

2. szám - ADATTÁR - Zongor Ferenc: Bábos és gyertyaöntő mesterség (Emlékezés Gecse Ferencre)

nyugodt legyen. Állva, inkább a szálmunkákat csinálja az embergyereke, de előrehajolva. Ezért púpos a legtöbb bábos velem együtt." „Még egy mondatot hadd mondjak a mézeskalácsosságról; mivelhogy a bélyegzőmben is ez áll, és nem az, hogy bábos és cukrász... Persze, mézeskalácsos nincs bábosság nélkül, de bábos sincs mézeskalácsosság nélkül." Meg kell említenem még a mézeskalácsossághoz tartozó fontos „műszer"-t, a cukor fokmérőt. Gecse Ferenc praktikus tanácsai ezzel kapcsolatban: „A cukorfokmérő végeredményben egy hőmérő, mely körül van véve dróthálóval, rámával. A dróthálón találhatunk egy akasztót, amellyel a fokmérőt az edény oldalára akaszthatjuk. — Használata: a forró megolvasztott cukorba helyezzük bele ezt a mérőt azért, hogy megtudjuk, hány fokra is kell azt a cukrot főzni. Mi 90—96 fokra főzzük ä legmagasabbra. 140 fokon viszont már égetjük. Tehát, ez a cukorfokmérő az égetett és az olvasztott cukor sűrűségét mutatja meg. Régebben még nem volt ilyen fokmérő, akkor használtuk az úgynevezett jlugdrótot, így főztük a cukrot flúgra. Hogyan használtuk? Hát a cukorba belemártottuk ezt az összehajlított drótot. A tojás alakú résznél — a belemártás után — marad rajta egy kis folyadék. Ha ezt gyengén megfújjuk, mint a gyerekek a szappanbuborékot, és rajta buborék keletkezett, akkor jó volt a főzet. A flugdrót tetszés szerinti hosszúságú lehet. Amikor pedig még nem volt flugdrótom, akkor meg úgy csináltam, hogy vigyázva az ujjamat egy icipicit beledugtam a forró sűrítménybe, majd a két ujjamat összeragasztottam. Utána hirtelen szétnyitottam, ha csettent, kész, elég sűrű, jó ..." * Gecse Ferenc — ahogy a bélyegzőjében is olvasható — nemcsak mézeskalácsos, hanem gyertyaöntő mester is volt. Igaz, ezt a mesterségét egy idő után már nem űzte, mint mondotta: — „tönkretett a konkurrencia, a gyár". Így a gyertyaöntő mesterségnek csak az emlékeit idézhettük fel. Az egyik gyertyaöntő helyiségből hálószoba, a másikból pedig fagylaltkészítő műhely lett. „A mi kazánunk 55 literes volt, amibe olvasztottuk az anyagot. De mit? Elmondom: — A gyertya alapanyaga a paraf in. Parafinból készül a gyertya, és még keményítő anyagot is teszünk hozzá; nevezetesen stearint vagy karnabolt, karnabol-viaszt. Lehet helyette méhviasz is. A stearin és a karnabol megkeményíti a gyertyát. Ugyanis a nagy melegben az ilyen hosszú templomi gyertyák akkor nem hajolnak el. No, hogyan készül a gyertya? — A paraf int — kb. 40 kilót — darabokra összetörünk, és azt beletesszük egy 50 literes üstbe. Kevés vizet öntünk alája — 4—5 litert — már azért is, hogy a paszat, a szemét jobban leszálljon még egy (

kis sót is adagolhatunk hozzá. Majd attól függően, hogy milyen gyertyát akarunk készíteni, aszerint teszünk bele keményítőanyagot. A megolvasztás után ezt a folyadékot átmerjük a gyertyaöntő kalapba." „A seffer olyan, mint egy gyorsforraló merítő kanál" — folytatta az ismertetést Gecse Ferenc. — „Mint látható, nyele is van neki. A sefferből több fajta van, kisebb nagyobb méretű. Az én legnagyobb méretű jsef férem másfél literes." A gyertya anyagának összeállításáról néhány mondat: — „Az összeállítás ugye attól függ, hogy milyen gyertyát akarunk csinálni. Pl. mindenszenteki sírgyertyákba kevesebb százalékban teszünk keményítő anyagot; mondjuk úgy 5—6%-ban. Valamikor csináltam külön temetési gyertyákat, meg természetes templomi gyertyákat is, úgynevezett oltárgyertyákat. Ezekbe 10—15%-ban tet38