Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)

2. szám - ADATTÁR - Zongor Ferenc: Bábos és gyertyaöntő mesterség (Emlékezés Gecse Ferencre)

tettem stearint vagy karnabolt — hogy ne füstöljön annyira —, mivelhogy a tiszta parafin gyertya nagyon füstölős. A parafinnak is vannak különböző fokai, azaz a minősége lehet 48—50%-os, tehát ennyi az olvadási foka, illetve pontja. Ezenkívül van még 52, 54, 56, sőt 58—60%-os keménységű gyertyafajta is. Ezt úgy kell érteni — mondta a gyertyaöntő mester —, hogy annyi foknál már megolvad a parafin. Beszélnem kell még a sZafltról. A slafli, egy vékony szál — kb. 20 centis — spárga, aminek a vége kampóra kötött és viasszal átitatott. Az ilyen madzaghoz sodortuk aztán a gyertyabelet. Utána ezeket a slaflikat, madzagokat ráakasztottuk a ringre. Vagyis a ring kerekén függtek a slaflik." „Az én ringem kereke egy oszlop bizonyos magasságában állt, forgatható volt. A ringkerekembe 36 kampós szög lett beverve, egyforma távolságban. Így 36 szál fért rá. Amint látható, a ring köralakú kerék' — kb. 80 centi átmérőjű — amit aztán pörgetni lehetett az öntés közben. Az oszlopon egyforma távolságokban lukak vannak, ezzel szabályozható a magasság. A művelet azzal kezdődik, hogy sorba, a lógó slaflikokra öntjük a folyékony anyagot, öntés közben az anyag egyik része rátapad a gyertyabélre, a másik része viszont lecsorog a ring alatti kalapba. Az anyagot egy merítő kanállal csorgatom rá a bélre. A merítőkanalat — mint tudjuk — seffernek mondjuk. Tehát, amint így csorgatom, persze, hogy az anyag súlyánál fogva lefelé húzódik. Így a slaflikon a felső végén csak vékonyabban, ugyanakkor az alsó végén vastagabban tapad meg a massza. Majd átfordítom azt a 36 szál megöntött gyertyát. Ami eddig alul volt, az lesz felül, úgy kötöm rá cérnával a ring slaflijára a félig merevedésben lévő gyertyákat. Ezzel a fordítással kiegyenlítődik a gyertya vastagsága; vagyis a fenti rész is olyan vastag lesz, mint a lenti. A gyertya felső öntését auszgusznak, alsó öntését pedig forgisznak nevezzük. Az a lényeg — mondotta Gecse Ferenc —, hogy ezek a szálak szép sudarasan lógjanak. A gyertyabél stokker pamufcból volt. Ma már ezt nem igen lehet kapni. Helyette a 6-os pamukot használták." Szólnom kell még arról is, hogy Gecse Ferenc gyertyaöntő mester annak idején készített különböző nagyságú és formájú gyertyákat is. Aszerint, hogy egy kilóba hány darab fért bele, ismert volt a 200-as, a 100-as, 50-es, 25-ös, 8-as, 6-os, 4-es, 3-as és a 2-es gyertya. „A 100-asok, illetve a 200-asok voltak a kicsi, karácsonyfa gyertyák. Valamivel nagyobbak voltak, de még mindig kisméretűek a mindenszenteki sírgyertyák. Természetes — darabra —, ezek voltak a legolcsóbbak. Gyártottam ezenkívül 50-es meg 25-ös méretű kocsigyertyákat, amiket több helyen pincegyertyának használtak. Van még a 8-as, a temetési gyertya. A legsúlyosabbak áz oltárgyertyák, ezekből 6 vagy 4, egy kiló; sőt ,5 vagy 2 egy kiló. — Kicsit különlegesebb gyertyák voltak az úgynevezett szentelt gyertyák, ezeket színeztük — és a kívánságnak megfelelően f- szentképeket is tettünk rá. Amikor elkészültek a gyertyák, vagyis az öntés befejeződött, akkor leszedtük a ringről őket. Ráraktuk az olajos táblára a gyertyákat és azonnal hozzáláttunk a stucnízáshoz és a tutlizáshoz. Stucnifávaí a gyertya felső végét lestucniztuk." A stucnifa, végeredményben nem más, mint egy kb. 35 centi hosszúságú vékony léc, ami szilvafából készült. A lécnek egyik végét fugagyaluval élesre kimintázták, ez adta meg a gyertya vég formáját. Természetesen, több „méretű" fugaléccel rendelkeztek a gyertyaöntők. „A stucnizást és a tutlizást igyekezve kellett csinálni, mert ha egészen megmerevedett a gyertya, akkor például már nem lehetett jól elvégezni a tutlizást. Ugyanis a gyertya levágott alsó végét egy egyszerű kis fával kiluggattuk 39