Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)

Különszám: Az Ungaresca tánceggyüttes története - I. KITÖRÉS - A kőszegi Jurisich Gimnázium tánccsoportja 1955-1957.

hogy nem táncegyüttes lett volna ebből a kezdeményezésből, hiszen más diák nem tudott tárcolni. De valami közös, értelmes, folyamatos tevékenységnek meg kellett születnie, valahova kellett kötődniük, az már világos volt diák ás tanár előtt egyaránt. Az óra végére kialakult az együttes terve, pár nap múlva létrejött a tánccsoport, s mivel oktató nem' volt, - hogy is lehetett volna - a 2 gencsi diák óraközi szünetekben, ebéd után, szombat délutánonként tanítani kezdte a többieket. S ez mind olyan egyszc rü~ nek tűnik, mint amilyen egyszerűen le van irva. Pedig ha olyan egyszerű lett volna minden, az ötéves jubileumra sem került volna sor. De sor került, mert a dolgok nem ilyen egyszerűek voltak. Eleinte csak rendetlenkedést jelentett a csoport léte az iskolában, amit a vezetőtanár a tanári szobán vagy az igazgatói irodán belül hatástalanitani tudott. Mivel pedig a rend éber őreinek nem sikerült az igazgatóval a rend „helyreállítását" kimondatni, az együttes időt nyert, s a közmondás szerint életet is. A gyerekek pedig megátalkodottan tanulták a Gencsi leányverbunkot meg a Huszárverbunkot két társuktól, amig a vezetőtanárnak a hideg futkosott a hátán, hogy ezután mi lesz. Mi lesz, ha a két gencsi kifogy a tanitanivalóból, s a többiek tovább is tanulni akarnak? A visszakozás most már megfutás lenne, egy csomó gúnyos „ugye mondtam!" kiváltója, amit nem szabad megengedni. De a Zenei Kör révén már ismerősök voltak a Megyei Tanács munkatársai, akik segitettek a keresésben. S tél közepére, amikor már minden reménytelennek látszott, egy járási felügyelő, Kaiser Gyula vállalta - ingyen - a csoport felkészítését a megyei Pürst Sándor kulturális seregszemlére. S talán még meg sem indult az új tánc, Molnár István Pusztafalusi csárdásának a tanulása, a magyar szakfelügyelő is jelentkezett az igazgatónál. Meghivást hozott a kőszegi csoportnak a tanév végére, Zalaegerszegre. Annak a csoportnak, amelyik úgy-ahogy tudott egy fiú- és egy leánytáncot, technikája nem volt, s az első párostánc lépéseit a tél végefele kezdte el tanulni, alkalmi próbahelyiségekben, lopott időpontokban. S ha a seregszemlére való jelentkezés és a zalai kiküldetés Ígérete lélegzethez juttatta is a csoportot, a "tűzoltás" állandó szüksége megmaradt. Haragudott a földszinti terem osztályfőnöke, mert a teremben rendetlenség lett, haragudott a hivatalsegéd, mert a padokból takaritas után kiszóródott a szemet, haragudó

1-'; X tanár, mert az emeletre felhallatszik a dobogás. Haragudott az igazgató, mert haragudott a tanár és a hivatalsegéd, s haragudott a vezetőtanár, mert mindenki haragudott. Illetve majdnem mindenki. Mert kezdettől fogva voltak olyan kollégák, akik értelmét látták a munkának, vagy legalábbis "pozitiv semlegességet" tanúsítottak, nemegyszer szövetségesnek bizonyultak. 4