Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)
2. szám - Dala József: A honismereti mozgalom gazdag évei
DALA JOZ SEP: A HONISMERETI MOZGALOM GAZDAG ÉVEI A hatvanas évek elején az egész társadalomban hallatlan nagy mozgásnak lehettünk tanúi. A honismereti mozgalom országosan, de Vas megyében is kibontakozóban volt. A Magyar Szocialista Munkáspárt helyes politikája kedvező feltételeket teremtett a helytörténeti kutatás számára, igy a honismeretnek, mint a hazaszeretet egyik hordozójának széles társadalmi bázisa jött létre. A kulturális kormányzat aagy figyelmet szentelt mozgalmunknak, és ennek volt köszönhető, nogy egymásra találtak mindazok a helytörténeti kutatók, néprajzosok, gyűjtők, akik korábban elszigetelten végezték munkájukat. Különösen falun következtek be jelentős változások, hisz ebben az időben bonakozott ki a termelőszövetkezeti mozgalom, az egyéni gazdaság útjából a nagyüzemi kollektiv gazdaság útjára lépett a parasztság. A régi parcellák, a gazdálkodás technikai bázisai eltűntek. Mindez sürgete a kutató, feldolgozó munka megújhodását, és a falusi, de a városi Siet új jelenségei is nagyon felkeltették az érdeklődést! Az akkori Megyei Népművelési Tanácsadó maga köré gyűjtötte a honismereti munkásokat. Külön szakreferense volt a mozgalomnak. \ hatvanas évek közepétől én kaptam e feladatra megbízást, amit nagy szeretettel töltöttem be. A megyét járva szerveztük a honismeret embe•eit és sikerült szervezettebbé tenni mozgalmunkat. Tartalmas, gazdag ?sztendők következtek. A leglényegesebb eredmény az volt, hogy a szakma", mindenekelőtt a múzeumi, levéltári szervezet felismerte e ársadalmi mozgalom lehetőségeit. A párt útmutatása alapján a Hazafiis Népfront fölkarolta a honismereti mozgalmat, de a helyi tanácsok s segitették területük honismereti munkásait. Országos konferenciákon captunk hasznos tanácsokat. Megyénkben a múzeum igazgatói értekezetére is gyakran meghívtak bennünk. E zt a figyelmességet a honismereti mozgalom gazdagon, maradandó értékek felmutatásával viszonozta. Olyan feladatok indításában, mint a földrajzi nevek gyűjtése, a szombathelyi skanzen előkészítése, a kisgyűjtemények és tájmúzeutiok létrejötte, a műemlék- figyelő szolgálat és sok más tekintetében a 33