Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)

2. szám - Dala József: A honismereti mozgalom gazdag évei

tudományos szervezetek a honismereti mozgalomra támaszkodhattak. A néprajzi gyűjtőmunka kiterjedt a tárgyak és a szellemi néprajz terüle­tére. A honismereti munka széles skálán mozgott. Utalok többek közötl a természetvédelem jelentőségének a felismerésére - jóllehet akkor még - más körökben a ma már világtémává vált környezet és termé­szetvédelem nem került előtérbe. Kezdeményeztük a Madarak és Pák Napjának a megtartását, mindenekelőtt az iskolákban. Bizonyítható, hogy megszaporodtak a jól megirt pályamüvek, a kis kiállítások belép­tek a művelődési házak, iskolák termeibe. A közművelődés színesebbé vált a honismereti mozgalom által. Ami Vas megyét illeti, igen jelentős eredmény volt, hogy sok te­lepülésen felnőtt és ifjúsági honismereti szakkörök alakultak. E szak­köröket tapasztalt honismereti munkások vezették. Legtöbb helyen éves munkaprogram alapján dolgoztak és tapasztalatszerzés céljából elláto­gattak egymáshoz. A sajtó rendszeresen foglalkozott a mozgalom ered­ményeivel. Most 20 év után visszatekintve egy nagyszerű út megtételéről adhatunk számot. Az országos honismereti tanácskozás asztalára gaz­dag termést tehetünk le. Ezekért az eredményekért kitartóan dolgoztak Vas megye honismereti munkásai. Az évek szorgalmas tanulással is te Ütődtek. Az országos és helyi tanfolyamok alapozták meg az eredmé­nyes munkát és azt, hogy a mozgalom céltudatosan tudta vállalni a legfontosabb feladatokat. A megsárgult jegyzetek és feljegyzések tanú­sítják, hogy különösen a múzeumi szakemberek útmutatása alapján el­érhető, fontos és aktuális célokat tűzhettünk magunk elé. A hatvanas évek közepén egyik tanácskozásunkon tizenkét pontban fogalmaztuk meg a honismereti munka akkori teendőit. Nem érdektelen, ha a husza­dik évforduló alkalmával ezeket felidézzük, emlékezve az akkori idők teendőire: - A párt ideológiai irányvonalának hasznosítása a honismereti munkában. - Gyarapítani kell a szakmai ismereteket a honismereti munká­sok körében. - Lehetőség szerint szakkörök alakuljanak a településeken. - A honismeret és közművelődés elválaszthatatlan, a közművelő­dés részévé kell válni. - A gyűjtőmunka nem öncél, követnie kell a feldolgozó gyakor­latnak is. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom