Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)

HELYISMERETI ADATTÁR - Szabó József: A cselédek életkörülményei és bérezése a büki uradalomban 1900—1945-ig

gyermekeiket napszámba küldjék, mert az ő munkájukból származó pár fillér is nagy segítséget jelentett- Kora gyermekségükben kezdték el a munkát, hogy valamit enyhítsenek a család anyagi gondjain. A cselédek a falu társadalmi életébe sem tudtak beleilleszkedni, hiszen a nyomorúságos életük, a kivetettség idegenekké tette őket mindazok előtt, akik jobb életkörülményeket tudtak biztosítani maguknak. Ezért láttak esküdt ellenséget mindenki másban, aki nem körükből vagy hasonló sorsból származott. Minden két cselédszobához tartozott egy közös konyha. Itt volt ám még csak világ! Napról napra ezen a szűkre méretezett helyen gyakran 3—4 cselédasszony két tűzhelyen készítette el a család reggelijét, ebédjét és vacsoráját. Ez a közös konyha idézte elő leggyakrabban az összeférhetetlenséget, a civakodást. Elképzelhető, mi lehetett itt, ha egy-egy házsártos asszony keveredett közéjük. A veszekedéstől, a perpatvarból sokszor napokig hangzott az udvar. Ilyenkor az uraság, az intéző elé mentek panaszra, hogy mindegyik a maga szániára követelje az igazságot. A nézeteltérések a gyermekek, a szűk hely, illetve az állatok, főként a baromfiak miatt pattantak ki. A nyomorúság kényszerítő ereje, a megváltoztathatatlan helyzetük azonban csakhamar a kibéküléshez vezette őket. Aki pedig nem tudott bókejobbot nyújtani, azt nem. tűrték meg közöttük. A veszekedő természetű asszony vagy család nem maradhatott meg sokáig közösségükben, ezt kérlelhetetlenül kivetették maguk közül. A békétlenkedő családok gyakran változtatták munkahelyüket, s az ilyen összeférhetetleneket évről évre máshol lehetett találni, mert a közösség gyorsan túladott rajtuk. A közös konyha átkaként velejáró összezördülések ellenére valóságos kis közösségek alakultak ki a zsúfolt fedél alatt. E közösségek lelkei, összetartói végeredményben a cselédasszonyok voltak, akik a közös konyhában, a közös szobában végezték napi teendőiket: főztek a közös „sporheIt"-en, továbbá mostak, vasaltak, varrtaik, de itt szülték és nevelték gyermekeiket. Együtt gondoskodtak a határban dolgozó férjeik ellátásáról, amikor felváltva vitték ki az ebédet a távoli munkahelyekre. Ez az emberfeletti hajsza, éppen a zsúfoltság miatt sokszor pattanásig feszülő idegállapotuk gyakran már fiatalon kemény vonású, komor tekintetű asszonyokká formálta őket, de ha a sors úgy hozta, át tudtak alakulni meleg szívű, egymást mindenben segítő, egymást támogató emberekké. A cselédasszonyok még az évenként születő gyermekeik táplálásáról is gondoskodtak, s ennek az anyai kötelességnek éppen az elégtelen táplálkozás miatt csak részben tehettek eleget. A cseléd87