Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1974)
IRODALMI HAGYOMÁNYAINK - Szerdahelyi Pál: Csöngei mozaikok Weöres Sándor gyermek-és ifjúkori éveiből
falu tespedt, nyomasztó légkörén, kitűnő rögtönző képessége, közvetlensége, ösztönös demokratizmusa, a zene iránti szeretete. Elsőnek szólaljon meg özv. Menthy Ferencné, szül. Heiner Zsófia (1894), aki annak idején magántanítója volt a kis Sándorkának, s nem sokkal az interjú után tragikus hirtelenséggel meghalt. „Nagyon szerettem a kis Sándorkát, jobban mondva a kis Cinát. Ugyanis Cinának becézte őt melegszívű, áldott édesanyja, de így hívták őt a csöngeiek mind, és így ismeri őt ma is az idősebb nemzedék a faluban. Szóval a kis Cinát az elemi iskola első, második és harmadik osztályának anyagából tanítottam magánúton. Cina ugyanis — gyenge egészségi állapota miatt — magántanuüóként végezte az elemi iskola több osztályát. Házunkkal (ma Dózsa György u. 20.) szemben állott Weöres Sándorék kastélya, csak az országút választott el bennünket egymástól. így aztán Cinának csak pár lépést kellett megtennie a kocsiúton keresztül. Mindennap délelőtt 9re jött át hozzám, délig tanultunk, délután ismét átjött, és folytattuk a tanulást. Télen át sokat betegeskedett, gyakran fájt a torka, ilyenkor édesanyja mindig átüzent értem, hogy menjek át tanítani Cinát. Négy éves korában már folyékonyan tudott olvasni. Édesanyja már ekkor németre és franciára tanította rajongva szeretett, egyetlen gyermekét. Én csak az alsós tárgyakra tanítottam. Anyja ugyan már kezdte őt tanítani számtanból is, mert amikor az első osztály anyagát kezdtem neki tanítani, az első órák egyikén az édesanyja egy hosszú számsort írt le neki, s ő hibátlanul kimondta a százmüliós nagyságrendű számokat. Szívesen tanítottam Cinát, mert igen jó magaviseletű gyermek volt, és kiváló képességei már akkor mutatkoztak. Mindig udvarias volt és rendkívül előzékeny, engedelmes, szófogadó és roppant szorgalmas. Mindig sokat mesélt nekem, soha ki nem fogyott a szóból. Gyakran átjött hozzám, a tanuláson kívül is, beszélgetni. Már akkor, 6—8 esztendős korában, úgy lehetett vele társalogni, akár egy felnőtt, intelligens emberrel. Emlékszem, ebben az időben, 6—7 éves korában, írt már egy prózai művet: ,,A négy évszak" címet adta neki, s ezt felolvasta nekem is. Szelídlelkű édesanyja, a falu kedves „Miéi néni"-je, akit én is nagyon szerettem, igen hálás volt nekem, hogy fiával oly sokat foglakoztam. De mindig öröm volt Cinát tanítani. Minden érdekelte, égett benne a tudásvágy, csak úgy itta a szavaimat, soha nem fáradt el a tanulásban. Különösen a görög-aromái mitológia érdekelte. A klasszikus mondavilág szinte mágikus erővel vonzotta, s roppant kíváncsian hallgatta és olvasta ezeket a mitologikus történeteket." * * * 147