Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1974)

PÁLYÁZAT - Művelődésotthon-történeti pályázat

A Népművelési Intézet efiőjogot élvez a pályamunkák megjelente­tésére és az érvényes szerzői jogi rendelkezések alapján fizeti a szerzői tiszteletdíj at. Az arra érdemes pályamunkákból — azokat egészükbe/i vagy részben közölve — a Népművelési Intézet tanul­mánykötetet állít össze. ÚTMUTATÓ A Népművelési Intézet által meghirdetett „Művelődésiotthon­történeti pályázat"-on részt venni kívánók számára Pályázni csak erre az alkalomra és célra készült eredeti művel le­het. Ez nem jelenti azt, Ihogy a pályázó nem használhatja feli már korábban megírt, esetleg nyomtatásban vagy sokszorosításiban is megjelent saját művét (ez esetben természetesen hivatkoznia kell rá!). Szeretnénk éppen buzdítani azokat a népművelőket, akik egyetemi vagy főiskolai szakdolgozatukat, pályázatukat ebből vagy hasonfió témából írták, hogy — tekintetbe véve az akkori bírálato­kat, szaktanári véleményeket, felhasználva az időköziben és a most gyűjtött anyagokat, alkalmazkodva a B. pontban leírt, a tartalomra vonatkozó javaslatokhoz, gondolatokhoz — dolgozzzák át új tanulmánnyá eredeti írásukat. Itt is hangsúlyozzuk, hogy a terjedelem nem lehet több két ívnél (40 ritkán gépelt lapnál, egy lapon 2000 leütéssel, tehát pl. ha 28 soros a lap, 70 betűvel egy soriban). Ehhez járulhatnak meDlék'letek: táblázatok, kimutatások, újságkivágások stb. A fényképeket, terv­rajzokat, eredeti írásokat, meghívóikat semmi esetre sem szabad fel­applikálni, vagy éppen ragasztani. A plakátokat, nagyobb darabo­kat ne hajtogassák össze (ha összehajtott állapotban maradtak meg, természetesen nem 'lehet már ezen váloztatni). Kisebb darabo­kat tegyék két papír- vagy műanyaglap közé vagy borítékba, a na­gyobbakat pedig egy papírhengerre tekerjék fel. Az eredeti példány­ra legfeljebb puha ceruzával írják rá az azonosítási számot, s a megnevezést, a szükséges adatokat — e számmal megjelölve — kü­lön lapokon mellékeljék. A pályázathoz az alábbi tájékoztatást, javaslatot adjuk: A. A műfajra vonatkozóan A leginkább megfelelő formának a tanulmányt tartjuk, de fel lehet az anyagot dolgozni krónikaként is. Az utóbbi váfiasztása esetén könnyű a helyzetük, ha a művelődési ház folyamatosan vezetett 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom