Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Gerhard Pferschy: Határviszályok. – Háborúk és Fehde-harcok az osztrák–magyar határtérségben
'XS' Sár Vinzenz ptuji plébánost és leibnitzi kormányzót, Wilpold von Polheimet, Wigoleys von Wolkendorfot, Caspar von der Albent, Görg Nußdorfert, Martin Hauenspergert és Rudolf Traunert. A vitás kérdéseket állítás és ellenvetés módszerével egyenként adták eló' és döntöttek róluk. Azt pénzbeli követelést, amelyhez Christoph von Wolfsauer latin nyelvű oklevelet mutatott be, egy régi nyugta alapján utasították el. A Tattermann- féle háza ügyét elhalasztották addig, amíg az érsek Leibnitzbe érkezik és tájékozódik. A Lassnitz folyóban való állítólagos halászati jogokat egy régi, Salzburgnak adott királyi adománylevél felolvasásával és a tartományi kapitány által kiküldött bizottság utasítására tagadták meg. Heinrich von Staufeneck egyik várára vonatkozó, régi oklevéllel alátámasztott igényt pedig azzal cáfolták meg, hogy az nem az érseknek szólt, továbbá adásvételi oklevelet mutattak be róla. A niedergrallai birtok után járó kártalanítás kérdését a tanácsosok úgy zárták le, hogy a 2 évre szóló utólagos fizetést elutasították, mert a nyilvántartásban csak 1 esztendő udvari szolgálat állt. A régi okleveleket ezért kellett átadni az érsekségnek, hogy új követeléseket ne lehessen megalapozni vele.16 Minden, a felek közt felmerülő viszályt meg kellett szüntetni. Sigmund Wolfsauer kibékíthetetlennek mutatkozott. Miután újra szabad lett, szabályosan Fehde-t jelentett be az érsekkel szemben. Az, hogy 24, csupa kisembert maga mellé tudott állítani és arra késztetni, hogy részt vegyen a Fehde-ben, az arra utal, hogy akkor milyen készségesen vállalkoztak rá, ha zsákmányra lehetett számítani. Sigmund Wolfsauer azzal kezdte a Fehde-harcát, hogy az érseki kormányzó udvarának teheneit magához hajtatta a Murán keresztül, továbbá magánhadüzenetét nem az érseknek küldte el, hanem a leibnitzi (Seggau) várkapunál rejtette el, amely félreérthetetlenül jelezte megvetését.17 A Fehde-harc nagyon hevesen zajlott, s nyilvánvaló, hogy magyar nemesek is támogatták, mert a következő évben III. Eberhard érsek Zsigmond német és magyar királyhoz fordult segítségért, mert a magyar nemesek Sigmund Wolfsauert támogatták. Zsigmond király ezért több parancslevelet adott ki lendvai Peter Herzognak, Széchy Miklósnak és Jánosnak, Blagay Lászlónak, továbbá Ciliéi Hermann gróf szlavón és zagorjei bánnak és a zágrábi érseknek, amelyekben kapfensteini Sigmund von Wolfsau mindenféle támogatását megtiltotta.18 A tartományi kapitány fent említett közvetítési kísérlete eredménytelen maradt, ugyanakkor a tartományfejedelem területén folyó támadások kiterjesztéséhez vezetett. Sigmund Wolfsauer azonban bepanaszolta az érseket Zsigmond királynál. Minthogy itt három hatalmi szféra - Salzburg, Stájerország és Magyarország - volt érdekelt, maga az uralkodó próbált meg közvetíteni, és 1430. november 27-ére az érseket, valamint Friedrich és Sigmund Wolfsauer herceget a Bécsben tartandó törvénynapra hívta, ahol a vitás kérdések tárgyalását tűzték ki, továbbá döntést kellett volna hozni.19 Sigmund Wolfsauer azonban nem jelent meg, hiszen jól tudta, hogy nincsenek esélyei, ezért inkább folytatta a rabló hadjáratokat, amelyekben tekintélyes közreműködők és zsoldosok hada 16 A salzburgi kamarai jegyzőkönyvekből származó, részletező ítéletet lásd. Friedrich und Maximilian. 533- 538. p. Beilage IX. 17 A magánhadüzenet, amelyet Sigmund Wolfsauer az érsek birtoka és emberei ellen bejelentette az ellenségeskedést lásd Alois Lűng: Dier Salzburger Lehen in Steiermark bis 1520. Teil 2. Graz, 1939. Nr. 523/7. (Veröffentlichungen der Historischen Landes-Kommission für Steiermark; 31.) 18 Chmel, 1840. 581. p. Beilage VIII. 19 Chmel, 1840. 35. p.; Lamprecht, 1946. 22. p. 320
