Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 1. kötet, 871-1849 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)

Bevezető

barokk közvetítésével - a 18. században kezdett elterjedni a vandál népnév, és ezáltal a népvándorlás koráig próbálták visszavezetni a magyarországi szlovének eredetét. E romantikus, ám teljesen tudománytalan álláspontot tette magáévá Lülik István, amikor 1833-ban készített kéziratos tankönyvében a „vandalusok" eredetéről és történetéről írt, e néven illetve a magyarországi szlovéneket. Könyvünkben két további, 1848. évi Vas megyei iraton olvashatjuk e kifejezést: Nádasdy Lipót földesúri beadványában „vandál" jobbágyokat emlegetett, és Széli József alispán is a megye „vandál nyelvű" lakosairól írt jelentésében. Az 1850. évi népszámlálás adatainak Zala megyei összesítője még „tót"-ként, illetve „vandal"-ként azonosította a szlovén nemzetiségűeket, későbbi forrásainkban azonban már nem fordult elő ez a viszonylag ritkán használt népnév. A német windisch (tót) szóból származtatott kifejezések (vindus-tót, vendustót, vendus, stb.) a 19. század első felében közzétett tudományos értekezések nyomán terjedtek el a magyar hivatali és köznyelvben. A magyarországi szlovének legismertebb, legáltalánosabban használt elnevezését, a „vend" népnevet muravidéki származású, illetve ottani kapcsolatokkal rendelkező papi értelmiségiek tették ismertté az 1820-as években. Először 1819ben Bitnitz Lajos írt a „vendek" -ről, azután Kossics József 1824-ben a „vendus"okról vagy „vendus-tótokról". (Mindkét szerző egyetértett abban, hogy a vendek valójában szlovének. Bitnitz szerint magukat anyanyelvükön „sloveneknek", Kossics szerint pedig „slovencinek" nevezték.) Lülik István 1833-ban a Vas megyei „vendusok" számára készítette tankönyvét. 1848-ban Csány László kormánybiztos emlegette jelentéseiben a zalai „venj nemškega baroka - se je v 18. stoletju začel \ širiti naziv »vandál«, s čimer so nakazovali j na izvor Slovencev na Madžarskem iz obI dobja preseljevanja narodov. To romantič| no, a nič kaj znanstveno stališče, je zastopal tudi István Lülik, ki je v svojem rokopisnem učbeniku iz leta 1833 pisal o izvoru in zgodovini »Vandalusov« in tako imenoval Slovence na Madžarskem. V naši knjigi srečamo ta izraz v dveh dokumentih iz Železne Županije, nastalih v letu 1848: v vlogi zemj Ijiškega gospoda Lipóta Nádasdyja je ta l omenjal »vandalske« podložnike, pa tudi \ podžupan József Széli je v svojem poročilu j pisal o »vandalsko govorečih« prebivalcih. j V pregledu popisa prebivalstva Žalske župa! nije iz leta 1850 so prebivalce slovenske na\ rodnosti identificirali kot »Tóté« oziroma | »Vandale«, v naših kasnejših virih pa se ta, j razmeroma redko uporabljen naziv za na| rod, ne pojavlja več. Izrazi, ki izvirajo iz nemške besede I windisch (tót) (Vindus-tót, Vendus-tót, Vendus, itd.) so v madžarski uradni in po\ govorni jezik prišli iz znanstvenih razprav, I let so jih objavljali v prvi polovici 19. stoletI ja. Najbolj znan in splošen naziv »Vend«, \ ki so ga uporabljali za Slovence na MadžarI skem, je okrog leta 1820 začela širiti ti. duj hovniška inteligenca, ki je izvirala iz Prek| murja, ali je imela tam svoje ?ve?;e. Najprej je Lajos Bitnitz leta 1819 pisal o »Vendih«, za njim pa leta 1824 József Kossics o »Vendus« -ih ali »Vendus-tót«-ih. (Oba avtorja l sta soglašala s tem, da so Vendi v resnici \ Slovenci. Bitnitz je zapisal, da se sami v j svojem maternem jeziku imenujejo »Slovej ni«, po mnenju Kossicsa pa »Slovenci«). | István Lülik je leta 1833 pripravil učbenike j za »Venduse« iz Železne županije. Leta 1848 je vladni komisar László Csány v svo\ jem poročilu omenjal »vendusko« prebiI valstvo Žalske županije, med uradnimi do24