Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)
Melega Miklós: „Szombathely Andrássy útja". A Széli Kálmán utca története a dualizmus korában
menően szem előtt tartó önkéntes felajánlásokra is akadt példa. Wälder Alajos például saját költségén vásárolt meg egy utcanyitást akadályozó telket és egy házrészt is. 12 A vázolt nehézségek miatt akadozó utcanyitási program felgyorsítására, a szerteágazó feladatok összehangolására az ügy élharcosai 1893. május 7-én megalakították az Utcanyitási és Rendezési Társulatot. Elnökül dr. Károlyi Antal alispánt választották meg, a vezetőségben helyet kapott Eredics Ferenc, Nagy Jenő, Rudolf Alajos, dr. Szakács Manó, Trümmer János, Ungár Zsigmond és Wälder Alajos. Az alapszabályzat kimondta, hogy az alapítók egyetlen célkitűzése az utcanyitási tervek kivitelezése, és azok megvalósulását követően a társulat feloszlik. 13 A társulat megalakulása után hamarosan látványos eredmény született az ütemtervben első helyre rangsorolt, II. számú sugárút, a későbbi Széli Kálmán utca megnyitásával. Az út nyomvonalán akkorra már készen állt a város által előírt, a Gyöngyös patakon átívelő fahíd, de - a kijelölt becsatlakozási ponton álló lakóház miatt - továbbra is megoldatlan volt a vasút felől a belvárosig húzódó út összekötése a Kőszegi utcával. A problémát okozó, Braun-féle házat 1892 elején dr. Szakács Manó, Wälder Alajos, és Czifrák Nep. János 12.000 ft-ért megvásárolták, majd 1893 májusában leromboltatták. Ez a lépés a Kőszegi utca áttörését, a közlekedés szabaddá tételét, azaz a sugárút megnyitását jelentette. 14 A NÉVADÁS 1894-ben Szombathely egy rangos, a település regionális központi szerepkörét erősítő, sok új munkahelyet teremtő intézménnyel gazdagodott, amikor Széli Kálmán országgyűlési képviselő személyes közbenjárásának köszönhetően a MÁV üzletvezetőséget Szombathelyre helyezték. A nagy horderejű ügy támogatására a város elvállalta, hogy ingyen felépíti a hivatal kétemeletes székházát, a MÁV által kijelölt helyszínen. A vasúttársaság választása az újonnan nyitott sugárút belvárosi betorkollási pontjára esett, ahol az épület ma is áll. 15 Az eseményeket nagy lelkesedéssel üdvözlő városi képviselők az alkalmat megragadva 1894- július 11-én így határoztak az utca elnevezéséről: „Széli Kálmán val. belsőt, t. és orsz- gy- Képviselő Úr O nagyméltóságát a vasúti üzletvezetőség ügyében kifejtett hathatós támogatás által szerzett hervadhatatlan érdemei elismeréséül Szombathely r. t. város disz polgárává választja,... a Kőszegi utcából a vasút felé vezető újonnan nyitott azon utccát, melyben az üzletvezetőségi hivatalos épület emeltetik, örök időkre „Széli Kálmán" utcának nevezi el." 16 12 VaML SZV Közgy. jkv. 40/1892., 28/1893., 4/1895., 4L, 43/1898.; Az utczanyitás. = Vvm. 1892. jan. 17. 6. p. 13 VaML SZV Közgy. jkv. 20/1893.; Az utczanyitási és rendezési társulat. = Vvm. 1893. máj. 14. 4- p. 14 VaML SZV Közgy. jkv. 40/1892., 20., 58/1893., 11/1894., 39/1895.; VaML Szombathely város polgármestere iratai (továbbiakban: SZV Pg.) Közigazgatási iratok (továbbiakban: Közig, ir.) III. 38/1895.; Bauer, 1934. 17. p.; Az utczanyitás. = Vvm. 1892. jan. 17. 6. p. 15 VaML SZV Közgy. jkv. 85/1893., 3, 23., 24/1894. 16 VaML SZV Közgy. jkv. 23/1894. 459