Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Mentényi Klára: Egy kőszegi lakóház életének történetéből. Schneller utca 1

Az épület sorsa akkor változott meg, amikor 1837-ben elemi iskola céljára a város megvásárolta az Andaházy örökösöktől. 39 A kőszegi levéltárban fennmaradt egy Joseph Valiner Baumeister által jegyzett felmérés, 40 amelyre valaki utólag ceruzával rá­írta a tervezett új funkciókat. (16. kép) A rajzon a még ma is meglévő részletek mellett szerepelnek olyan érdekes apróságok, mint pl. a szabadkéményes konyhák tűzterei és füstfogó gerendái, vagy az egykori kályhák helye. Feltűnő, hogy a földszint akkor még két helyiséggel hosszabb volt, itt helyezték el az azóta lebontott ló- és tehénistállót. 41 Az emeleten dél felé innen használták a szomszédos ház hátsó részének két emeleti szobáját. Ez a megoldás - úgy látszik - tartósnak bizonyult, mert az udvari homlokzat 1925-ben készült rajzán ezt, a kapualjtól délre eső kis szakaszt még mindig az épület szerves tarto­zékaként ábrázolták. 42 (17. kép) Az ily módon működő iskola - 1838-ban először a Városi Leány Oskolát helyezik el itt - azonban érthető módon csupán az 1843-ban újonnan felépült későbbi Nemzeti Tanodával együtt tudta kielégíteni a megnöveke­dett igényeket. Ez a nagyméretű, egyemeletes, klasszicista épület az akkori Árvaház (ma: Kelcz-Adellfy) utcában kapott helyet, éppen a mi házunk mögött. 43 Természetes tehát, hogy a kis ház sorsa ettől kezdve sokáig összefonódott az iskoláéval. VaML KFL Kőszeg város tanácsának iratai, (továbbiakban: KV tan. ir.) Tanácsülési politikai jegyzö­könyvek (továbbiakban: Tan. pol. jkv.) 345., 688/1837.; 335., 1429/1838.; 620/1840. VaML KFL KV tan. ir. Tan. pol. jkv. A rajz a Nemzeti Tanodára készült bőséges tervanyag mellett sze­repel, az 1837-1842. évek ide vonatkozó iratanyagába kötve. Felirata: Jos. Valiner Baumeister. Güns am 13 Juny 837." Összehasonlítva az 1838/39. évi telekkönyv és térkép - ez utóbbi eredetijét a Kőszegi Városi Múzeum­ban őrzik -, illetve az 1859-ben a városról készült kataszteri térkép és telekkönyv (VaML KFL Térkép­tár T 14.) adatait, nyilvánvaló, hogy a Nemzeti Tanoda építésekor valamivel csökkent a korábbi lakó­ház területe. Míg ugyanis 1338-ban ez 132 négyszögöl volt, 1857-ben már csupán 118 négyszögöl. 42 KÖH Tervtár ltsz. 9348. Bariska István - Németh Adél: Kőszeg. Bp., 1984. 108. p. (Magyar városok.) A Nemzeti Tanoda építke­zéséről szóló és Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltárában őrzött, tekintélyes mennyiségű terv és iratanyag még feldolgozásra vár. VaML KFL KV tan. ir. Politikai iratok 620/1840. 276

Next

/
Oldalképek
Tartalom