Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Roland Widder: Ha a nemzetállamot már magunk mögött tudnánk, és a határ csak emlékezet lenne. A folyamatos érvelés kísérlete

Régi tér- és határfogalmak új tartalommal való megtöltése átmeneti stációként jelenik meg. Évek óta „pannóniainak" nevezik a konyhát és a kultúrát, az egyházat és a művészetet, a politikát és a gazdaságot, a mentalitást és a térséget. Amúgy hozzávetőlegesen és eleddig előkelő módon, barátilag, kötetlenül. Az új mértékegységeket és a régi fogalmakat, valamint a még újabb fogalmak még újabb ötletekké váló meglepő fordulatait az európai szövegkörnyezetben alakítják, továbbá az antik szókészletből merítik. Ebben az összefüggésben évek óta felelős a Burgenlandi Európa-ház a civiltársadalmi vitában megmutatkozó, szerteágazó és különböző törekvéseivel. Ami új és még talányos, az röviddel a 2004-ben megvalósuló EU-bővítés törékeny és prospektusszerű vezérnormájává válik, és ezek majd Európára ösztönző kiáltvánnyá minősülnek, továbbá előzetesen az összeurópai normaszöveg felett folyó alkotmányvitához csatolják azokat. És amikor egyszer már többé nem lesz téma Burgenland, akkor még mindig és állandó jelleggel vissza lehet rá tekinteni. IV. A határokat tendenciózusan zárt képződményeknek képzelik. A történészek örülnek a határköveknek és az uradalmakat lehatároló vagy azokat kitágító dokumentumoknak. Az emberek büszkék a megsejtett egyértelműségre. A következő történészvitáig vagy az azt követő tudományos disputáig mindaz érvényes, amit bizonyosságként írásban rögzítettek. De minden bizonyosság ideiglenes marad. így nem csak a „jó és a gonosz birodalmai" bomlanak fel, nemcsak a vasfüggönyök hullanak le, és tűnnek el államok és országok. Újból és újból új államok és „világok" jönnek létre - így területek elképzelt kihasításával, miként ezt jelenleg Spanyolországban tervezik, vagy a civilizáció világméretű konfliktusában létrejövő új, lehetséges szövetségekként és övezetekként. Ahogy a nyelv és a hagyomány képes országot alapítani és kormányképes területté tenni, úgy a jelenlegi technika a kibernetikai tér mérnökévé válhat olyan virtuális határnélküliséggel és valódi, új határokat húzó spirállal, amely megfelel a világméretű kapitalizmus zavaros erőinek. És mégis a vég, a határ, a túloldal mindig oly csábító: a vásárlás vágya, valamint a megkívánt dolgok fizikai valósága minduntalan arra ösztökél, hogy átlépjük ezeket, rá vagyunk hangolva arra, hogy átlépjük a határt, és érdekeltek vagyunk az egységesítő és összhangot teremtő kezdetben: ám ez az óhaj mindig a különbözőségen, a másféleségen, az ellenkezőn bukik meg. Ez az állandó ellentmondás építi a határokat, ez teszi azokat átjárhatóvá. A mindennapok közhelyeibe ezt fordítjuk együttműködésnek, hidaknak, segítőkészségnek, irigységnek, annak, hogy áttekintünk a határokon, hogy beszélgetünk a kerítés mellett. Fordítjuk még EU-(keleti)bővítésnek, a béreket sújtó adónak és végtelen történetnek. Minthogy csak - legalábbis Heinz von Foerster szerint - „olyan kérdéseket (tudunk) eldönteni, amelyek elvileg nem dönthetők el", ezért a múltat kutatjuk, erre 561