Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)
Roland Widder: Ha a nemzetállamot már magunk mögött tudnánk, és a határ csak emlékezet lenne. A folyamatos érvelés kísérlete
III. A nemzetállam működésbeli változásai megelőzik ezt a paradigmaváltást: jóllehet 1989 óta nacionalista közbeszéd, népi szimbolika, valamint a vér és rög képzettársításával kevert militarista-politikai erő járta be Európa területét, mégis azzal az ellentmondásos tapasztalattal nézünk szembe, hogy a homogén nemzetállam és eddig létező határai lassan megszűnnek. Ebben a nem egyértelmű forgatókönyvben a modern nemzetállam szövete egy differenciált, etnikailag és régiószerűen tagolt gazdasági erő javára bomlik fel. Ez a jelenség szociokulturális szempontból a multikulturalitás kifejezéssel írható le. Ami ebben politikai - ez legalábbis a mostani benyomásunk -, az éppen a posztklasszikus nemzetállamban köszön vissza: az Európai Unió (keleti) kibővítése és az EU munkaerőpiaca között, a terrorista támadások elleni világméretű harc és a katonai szövetség követelményei miatt olyan új, politikai valóságok születnek, amelyek az egykori világmagyarázat-minták nyersességét és leegyszerűsítését csaknem ellenkező módon visszhangozzák. A következőkben ennek az állapotnak a távlatos nyitottságából vetünk futó pillantást a „határra", mely állapot a világtársadalomban végbemenő fejlődés végtelen lehetőségeire nézve úgy működik, mint az elvi tanácstalanságnak és/vagy a választási lehetőség sokféleségnek megszépítése. Ez a pillantás Burgenland példájára vonatkozóan inkább a bizonytalanság néprajzára, semmint egy országrész bizonyosságára vetül (vissza). Nyelvileg vegyes övezetek ugyanis nem bizonyulnak olyan „természetesnek", mint a néprajz konfliktusos övezetei. Bonyolult kiindulási helyzetük csak a politika működése, nemzetállami erőátvitel révén - mintegy az iskola, a nyelv- és a kultúrpolitika kötőanyagában - válik robbanáskész hangulattá. Nyelvi, társadalmi és népi-nyelvi csoportazonosságuk illetőleg társadalompolitikai lojalitásuk kevert volta csak akkor vezet a (határ)régiók éles és konfliktusokkal terhes nacionalizálásához, amennyiben a fejlődés tetőpontjára hág, megnő az állam és gazdaság kényszere, és nyilvánvalóvá válik a politikai rendszerek veszélyeztetettsége. A célok egykor importált német-nemzeti elképzeléseivel kölcsönhatásban azután mintegy a nyugat-magyarországi települési övezet is a nemzeti felvonulás eseményévé, sőt a szülés magától érthetősége a politika harci eszközévé - továbbá a faji politika a sokrétegű vér- és rögpolitika egy mozzanataként - a határtartomány harcában a nacionalista törekvések kihordási helyévé emelkedett. A gyakran nem is különleges, mégis mindig „gyógyíthatatlan nacionalizmus" a történészek sokszorosan egybehangzó véleménye szerint olyan, mint a protoplazma, amelynek a diplomácia-történet rekonstruálható külön teljesítménye - névszerint Burgenland - az 1. világháború utáni létrejöttét köszönheti. Burgenland története első, 1918/22, majd 1938 közötti éveit a miniatürizált nemzetté válás kis programjának nevezték. Ennek tükörképeként a revizionista stratégia azon fáradozott, hogy a tévesen kézbesített postát oda küldje vissza, ahonnan az jött. Ezenkívül létezett Burgenland történetének második fejezetére ható, egyfajta másodlagos revizionizmus, hogy különös 559
