Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Varga]. János: Reformáció és rekatolizáció a dunántúli végeken

vegyét, Dersffy Orsolyát, és a mézeshetek tartamára visszavonult feleségének alsólendvai jószágára. Nejének megtérítése céljából magával vitte Hajnal Mátyás jezsuita atyát, aki nemcsak Esterházynét, hanem a szintén Alsólendván birtokos Bánffy Kristófot is áttérítette. Esterházy és Hajnal munkáját hamarosan Bánffy folytatta: 1624-ben és 1625-ben elűzte a protestáns lelkészeket Alsólendváról és a környék falvaiból, elfoglaltatta templomaikat, parókiáikat, iskoláikat, majd kisajátította egyházi jövedelmeiket.

57 Az evangélikus Nádasdy (II.) Ferenc 1643-ban rekatolizált. Egyik intézkedésével eltávolította Lékáról Sculteti Györgyöt, a német protestáns papot, mire a gyülekezet tiltakozott. A kirendelt királyi biztos „salamoni döntés"-e visszahelyezte ugyan a lelkészt és híveit jogaiba, de templomukat megosztotta a katolikusokkal. Nádasdy nem tágított: 1649-ben, majd 1655-ben újra megfosztotta a protestánsokat egyházuktól. Sérelmüket akkor már nem orvosolták, így el kellett viselniük a nagyhatalmú földesúr fenyegetését és üldöztetését. Végül ágostonrendi szerzeteseket költöztetett a ferencesek egykori kolostorába, és újjáépíttette a rendház mellett álló templomot. 1656-ban pedig oda helyeztette őseinek várbeli hamvait. Ezzel véget ért a protestáns világ Lékán.

58 A rekatolizáció elhúzódó folyamatát - esetenként kudarcát - figyelhetjük meg a török elleni védelmi rendszer első vonalába került végvárakban, vagy amelyeknek törvény biztosította a szabad vallásgyakorlatot. A jellemző példák közé tartozott Légrád, Szentgrót és Veszprém esete. A megújuló katolicizmus szele 1626-ban érintette meg Légrádot, négy esztendővel Muraköz földesura és katonai parancsnoka, Zrínyi (II.) György rekatolizálása után. Akkor, két helység kivételével - melyek közül, az egyik Légrád volt - valamenynyi elhagyta a protestáns hitet, és követte ura vallását. A következő évtizedekben a jeles végvár lett az evangélikusok szigete a Mura-Dráva határolta térség katolikus tengerében. Különösen Semptei Benedek prédikátorsága idején, az 1640-es években élénkült meg és vált demokratikussá az egyházi élet. A légrádi lelkész nemcsak a gyülekezet ügyeit intézte közösen a katonákkal - mint 1646-ban, amikor együtt jelentek meg a büki evangélikus zsinaton -, hanem jó pásztorként ügyelt erkölcsükre és fegyelmükre is. Mindez hozzájárult Zrínyi (II.) Miklós róluk alkotott pozitív véleményének kialakulásához, amelyet így fogalmazott meg 1659-ben a pozsonyi országgyűlésen: „Tudjátok meg uraim, igaz pápista ember vagyok, vallásomban való állhatatosságomban ... egyiktek sem halad felül. De micsoda dühös bolondság vinne engemet arra, hogy én .. .az én légrádi evangélikus vitézeimet ... helyükből kiűzzem? Bizony, akiket ismerek pápista katonákat, tíz törökre se mernék kimenni velük. De ha az evangélikusokkal vagyok, azoknak imádsága és sok éneklései között amikor harcra megyek, soha nyereség nélkül meg nem térek."

59 A légrádi protestánsok megpróbáltatásai a Wesselényi Ferenc nádorról elnevezett Habsburg-ellenes szervezkedés bukása, és a vezetők - közöttük Zrínyi Péter horvát bán - kivégzése után kezdődtek el. Borkovich Márton zágrábi püspök felhasználta Payr, 1924. 409. p. Payr, 1924. 150-151. p. Payr, 1924-427-430. p. 131