Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Pálffy Géza: Egy meghatározó kapcsolat Európa és Magyarország között a 16. század második felében: Lazarus Freiherr von Schwendi (1522-1583)

rúban megismert

19 - az ő alárendeltségében megmaradt a felső-magyarországi és kassai magyar csapatok főkapitányának.

20 A nyugati hadszíntereken edződött hadvezér - magyar kapitányaival szorosan együttműködve - az elkövetkező években általában nem vallott kudarcot, noha a már évek óta tartó hadakozás sújtotta országrész meglehetősen kimerült állapotban volt. 1565 legelején indított első hadjáratában előbb tíznapos ostrom után, február 12-én elfoglalta a Tisza folyó legfontosabb északi átkelőjét ellenőrző Tokaj várát, majd Szerencset is, amit hamarosan újabb sikerek követtek. Márciusban már ismét a magyar uralkodó birtokában volt a Tiszántúl kulcsa, az őrsége által felgyújtott szatmári vár, sőt Nagybánya és a vidék harmadik jelentősebb erőssége, Erdőd is.

21 A fejedelemmel március 13-án Szatmáron kötött fegyverszüneti szerződés mégsem léphetett hosszú időre érvénybe.

22 János Zsigmond ugyanis Szülejmán szultán biztatására már április második felében felmondta a megállapodás érvényességét. A szultán által a fejedelemnek ígért török segédcsapatok Haszán a temesvári pasa vezetésével hamarosan meg is érkeztek. A háború ettől kezdve tehát már nem pusztán a fejedelem, hanem a kor legjelentősebb és egyik legmodernebb hadseregével rendelkező oszmánok ellen is folyt. Schwendi ezért egyre nehezebb helyzetbe került, majd meghátrálni kényszerült. A fejedelem és Haszán pasa túlerőben lévő csapatai így 1565 augusztusában Erdődöt és Nagybányát is visszaszerezték, sőt az előbbit le is rombolták, és így az ellenség szorításában pusztán Szatmár maradt keresztény fennhatóság alatt.

23 A válságos helyzeten azonban hamarosan javított, hogy a szeptember 13-án megkötött, kedvező fegyverszünetnek köszönhetően Schwendi visszaszerezte Nagybányát és több kisebb várat. Sőt délebbre Miksa fennhatósága alá került vissza a még ugyancsak a nyáron elesett Borosjenő (Zaránd megye) is, Pankota várát viszont a törökök megtartották.

24 A kelet-magyarországi konfliktus tehát 1565-ben a tiszántúli részleges sikerekkel nem oldódott meg. A következő esztendő ráadásul még nagyobb nehézségeket Zay 1546-1547-ben 200 lovas kapitányaként szolgált V. Károly császár seregében. Isthvanfi, 1622. 278. p.; Thallőczi, 1885. 39-45. p.; Martian, 1910. 53. p. Slovensky národny archív, Bratislava; Archívy rodu Zay, a) Rodové archívy, 1. Rodovy archív Zayovcov z Uhrovca (Uhrovecky archív), Lit. F. Fase. 1. nr. 6/31-33., lásd még Thallóczi, 1885. 153155. p. Ezzel magyarázható tehát a 3. jegyzetben említett parancslevelek közös kiállítása. 21 Isthvanfi, 1622. 445-451. p.; Jankó, 1871. 44-47. p.; Lukinicb, 1913. 598-605. p.; König, 1934. 62-68. p.; Détshy Miliály: A tokaji vár története. Tokaj, 1995. (továbbiakban: Détshy, 1995.) 23-26. p. (Borsodi Kismonográfiák; 37.) Gooss, Roden'c/i: Osterreichische Staatsverträge. Fürstentum Siebenbürgen, 1526-1690. Wien, 1911. (továbbiakban: Goos, 1911.) 176-181. p. (Veröffentlichungen der Kommission für neuere Geschichte Österreichs; 9.) 23 Isthvanfi, 1622. 456-461. p.; Janko, 1871. 50-51. p. Janko, 1871. 52. p.; Goos, 1911. 182. p.; Pankotára újabban: Fodor Pál: Kié legyen Pankota? Érdekcsoportok és érdekérvényesítés az oszmán hatalmi elitben a 16. század közepén. = SZ 1998. 4. sz. 825836. p. 106