Utcanév sem jar énnekem, emlékezés verebi Végh Gyulára (Szombathely, 2001)
BAJZIKZSOLT: Verebi Végh Gyula élete (1870-1951)
„SZERELMEK Tal án nem véletlen, hogy Végh Gyula 1940-ben fejezte be a „Szerelmek" című önéletrajzi jellegű vallomását, mintegy végigpörgetve élete lapjait, hiszen nem tudhatta, mit hoz a holnap. Az írásából kiderül, hogy az első szerelme a természet iránt nyilvánult meg. Minden iránt érdeklődött, ami virított, csillogott, mozgott és élt. Főleg a bogarakkal foglalkozott sokat. „Örültem látásukon, vágytam bírni, ismerni őket. Kezdtem gyűjteni őket, először a bogarakat, azután a lepkéket, sőt a szitakötőket és a darázsféléket is. Sőt hamarosan kedvet kaptam megörökíteni képmásukat is, képben és plasztikában ..." 87 A természetkutató irodalmi tevékenysége 11 éves korában zárult le, ellenben a rovargyűjtéshez viszszatért, amikor Bozsokon megtelepülve a kőszegi vidék rovarfaunája iránt kezdett komolyabban érdeklődni. Elég tekintélyes gyűjteményt hozott össze, melyet 1933-ban a kőszegi múzeumnak ajándékozott. 88 E gyűjtemény törzsét —1.119 darab meghatározott és 340 meghatározatlan bogarat, továbbá 451 darab lepkét - Végh Gyula gyűjtötte össze bozsoki nyaralásai alatt. 89 Egy másik korai szerelme a heraldika volt. Az 1884. évi ötvösmű kiállítás zománcolt címerei — különösen az aacheniek — az itt-ott összeszedett könyvek, Nagy Iván címerképei, a bécsi „Adler" és a magyar „Turul" első füzetei szép színes tábláival keltették fel a figyelmét a címerek iránt és gyűjtötte, rajzolta és festette azokat. 15 éves korában kezdte a „Magyar Heraldika" szerkesztését, de a hézagpótlónak ígérkező mű sajnos befejezetlen maradt. Támogatója — Pulszky Ferenc — segítségével bejutott a Nemzeti Múzeum levéltárába, ahol előkereste a publikálatlan címeres leveleket, és azokat másolgatta. 90 „Nem, a könyvekbe nem voltam szerelmes. Amit irántuk éreztem inkább olyan valami volt, mint a hit, remény és a szeretet... A szép könyv mindenkor nagy vonzerőt gyakorolt reám." 9] A könyvkötészettel, sőt könyv-írással, illusztrációval, illuminálással is próbálkozott. „Megszámlálhatatlan az a sok békességes, jó óra, amit a kalligráfusi, miniatori és kompakton munka nekem szerzett. Utolsó nagyobb munkám ezen a téren a régi magyar könyvkötések és különösen a Corvin-kódexeknek aquarell hasonmásokban való lemásolása volt." 92 A régi magyar könyvkötés-hasonmásainak gyűjteménye több kiállításon szerepelt, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi könyvtára szerzett meg. „Könyvszerelmem sok barátot szerzett nekem ... Első helyen említem gróf Apponyi Sándornak, az európai hírű magyar bibliophilnek megtisztelő bizalmát. Felejthetetlen napokat töltöttem lengyelt otthonában, miközben könyvtára egy kis részének katalogizálásában szerény erőmmel segítségére lehettem. Nekem jutott osztályrészül, hogy a „Hungaricá"-nak a Széchényi könyvtár részére történt adományozását közvetíthettem. Az Apponyi Sándor díszelnöksége alatt álló Magyar Bibliophil Társaságnak több éven át elnöke Voltam. Hálámnak azzal akarok kifejezést adni, hogy igénytelen bibliophil-kpnyveimet, főleg a szakmába vágó segédkpny23