Utcanév sem jar énnekem, emlékezés verebi Végh Gyulára (Szombathely, 2001)

Tilcsik György 2001. június 11-én elhangzott megnyitó beszéde

TILCSIK GYÖRGY 2001. JÚNIUS 11-ÉN ELHANGZOTT MEGNYITÓ BESZÉDE Hölgyeim és Uram! Tisztelt ünneplő közönség! Igen, jól hallották: ünneplő közönséget mondtam, mert jóllehet egy valaha e falak között több-kevesebb megszakítással, közel négy és fél évtizedet élt és alkotott tudós és művész halálának 50. évfordulója alkalmából életre hívott kiállítás és konferencia alkalmából gyűltünk mai itt egybe, és az elmúlás még ilyen időtávlatból is szomorú esemény, mégis azt kell mondanom: szerintem ünnep, igen ünnep a mai nap. Nem csak azért, mert az alkotó emberi szellem egy valaha itt munkálkodott kiválósága elótt tiszteleghetünk, hanem azért is, mert a mai nappal talán örökre megtörhet az a fél évszázados varázslat, amely e szellemet méltatlanul elűzte, sót oktalanul távol is tartotta az igazi otthont adó, szeretett kastélyától. Meggyőződésem, hogy az egyik legalapvetőbb, bár kétségtelenül nem mindig bevallott, nem mindig tudatos és nem mindig eredményes emberi szándék - legyen szó bármilyen sorsú és foglalkozású személyről -, hogy dacolva a velünk konokul mindig szembe hömpölygő idővel, oly módon éljük le életünket vagy annak egy-egy, hosszabb-rövidebb szakaszát, hogy azok legfontosabb eseményei és kiváltképp legfontosabb eredményei - lehetőleg örökre — fenn- és megmaradjanak. Másként szólva: belátva, hogy a másodpercekben, percekben, órákban, napokban, hetekben, hónapokban, években, évtizedekben, évszázadokban és évezredekben mérhető, de igazi titkait előttünk fel mégsem táró negyedik dimenzióban mindig csak egyirányú mozgást végezhetünk, e kérlelhetetlen tényt azzal igyekszünk kompenzálni vagy legalábbis elviselhetővé tenni, hogy e többnyire lineáris mozgás során igyekszünk minél több és minél mélyebb nyomokat hagyni - képletesen szólva — az élet tengerének homokjában, jól tudva persze azt, hogy mindez valójában csak nagyon-nagyon keveseknek sikerül, hiszen a víz - ha nem is mindig könnyedén, de — általában nem csupán a homokba rajzolt, de még a kőbe vésett nyomokat is előbb-utóbb eltűnteti. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kerítik hatalmába először azokat, akik egy kicsit is, és mindinkább azokat, akik mélyebben bepillanthatnak verebi Végh Gyula - mindent figyelembe véve egyenesívű, ám néhány ponton kifejezetten fordulatos, és már-már kalandos elemeket hordozó - életébe és rendkívül sokszínű, sokágú munkásságába. De gondoljunk csak bele, hogy a mindmáig sajnálatosan elfeledett, elfeledtetett - és tegyük hozzá: érthetetlen módon — és szándékosan elhallgatott, elmellőzött tudós és művész három évvel az Osztrák-Magyar kiegyezés után született, és amikor 50 évvel ezelőtt örökre eltávozott az élők sorából, már Rákosi Mátyás regnált Magyarországon. Végh Gyula tehát 111