Utcanév sem jar énnekem, emlékezés verebi Végh Gyulára (Szombathely, 2001)

Tilcsik György 2001. június 11-én elhangzott megnyitó beszéde

abban, pontosabban azokban a korszakokban élt és alkotott kiemelkedőt, amelyek Magyarország történetében külön-külön is oly annyira alapvetően meghatározóak voltak, hogy számos hatásuk ma is érezhető. A lényegében három nagy történelmi periódust érintő életpálya Magyarország gazdasági és társadalmi modernizációjának idején kezdődött, a szinte mindent Trianonnal és Trianonhoz mérő korszakban teljesedett ki, mígnem a 2. világháború után, pontosabban az atombomba, a hidegháború, az ötéves tervek, az éberség, a begyűjtések és kilakoltatások, továbbá az AVH - vagy AVO, kinek hogy tetszik, ha tetszik - virágkorának idején zárul le. Végh Gyula egy már a 18. századtól kezdődően több országos és számos megyei közfunkciót viselő nemes család tagjaként, Végh János és Bezerédy Angéla házasságából 1870 . január 25-én született. Apja a Magyar Királyi Kúria bírája és emellett kiváló zeneszerző, zongorajátékos és a Zeneakadémia alelnöke volt. Gyula gyermek- és ifjúkora családi tradíciók és a hozzá hasonló származású ifjak élete szerint zajlott. A gondos neveltetés - amelynek természetes része volt a nyelvek tanulása, a tudományokkal, a kultúrával, az irodalommal és a művészetekkel való elmélyült ismerkedés - sok tekintetben eleve meghatározta egész életét. Mindehhez tevékenyen járult hozzá a szűkebb és tágabb családi miliő, valamint a szülői házban megforduló olyan barátok, ismerősök közöttük nem egy művész sora, mint Apponyi Albert, a Pulszky és az Eötvös család tagjai, Bülov, Mahler vagy Liszt Ferenc. Jellemző az ifjú Végh Gyula mentalitására, hogy miközben a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be, ám mégis inkább elsó'sorban Hermann Ottó állattani és Pulszky Károly művészettörténeti tárgyú előadásai kötötték le figyelmét. Minden bizonnyal a nyaranta természetes módon lebonyolított, Ausztriát, Itáliát, Franciaországot és Németországot érintő utazásoknak is szerepe volt abban, hogy az egyetem elvégzése után csak néhány évig állt a Belügyminisztérium szolgálatában. Eletében az 1896-os esztendő alapvető változást, sőt gyökeres fordulatot hozott. A millenniumi kiállításon bemutatott műkincsek és egyéb látnivalók hatására felébredt benne a már gyermekkorában is megmutatkozott művész, és eldöntötte: felhagy a közszolgálattal. A Párizsban zömmel tanulással, rajzolással és festéssel eltöltött egy esztendő új értelmet és irányt adott életének. Előbb egy görögországi utazás - amelynek során megismerkedett későbbi feleségével, Wimpffennel Máriával —, majd a család Firenzében való letelepedése egyértelműen jelezte, hogy a pályaváltás immáron befejezett ténnyé vált. Az időközben, Hannával háromtagúra gyarapodott család 3 éves itáliai tartózkodás után elhatározta, hogy hazaköltözik. A nagy, mondhatni tudós alaposságával lebonyolított, hosszasan húzódó választás végül is Bozsokra és erre a kastélyra esett. A Sibrik családtól megvásárolt és már régóta üresen állt épület helyreállítása, átalakítása és igazán lakályossá tétele hónapokig tartott, és amikor beköltöztek, a család a második kisleány, Ilona megszületésével 4 tagúra bővült. 112