Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Gerő András: A hiányzó Batthyány-kultusz

tartó világi istenség, a szocializmus saját szimbolikával dolgozott. Ebben nem fértek bele királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák. Idő itt sem sok maradt, de szinte biztos, hogy Batthyányból nem lett volna semmi, mivelhogy nem is volt rá szükség. Horthyék azonban teremthettek volna kultuszt. Az ország király nélküli királyság volt. Az ellenforradalmi rendszernek Petőfi túl radikális, Kossuth demokratizmusba hajló liberalizmusa túl sok. A kurzusideológiába azért mindkét személy beépíthető volt, amolyan hazafiként, de társadalmi tartalmuk mégiscsak idegen. Kossuth 1927-ben szobrot is kapott a Parlament mellett, de a Horvai-féle alkotás - ma részekben Dombóváron látható - a letört, vesztes Kossuthot ábrázolja. Kossuth emlékét ugyanekkor törvénybe iktatták, Petőfi tájversei az ünnepi alkalmak rituáléjában megjelentek. Node egyikükben sem volt kezelhető konzervatív tartalom. Batthyány származása, a törvényesség iránti elkötelezettsége, kiemelkedő történelmi szerepe, mártíriuma alkalmas lehetett volna arra, hogy a konszolidálódott ellenforradalmi rendszer belpolitikai stabilitásban, nacionalizmusban és revízióban gondolkodó kurzusideológiája számára használhatóvá váljék. A kísértést jelzi, hogy a Batthyányörökmécsest - Pogány Móric alkotása - 1926-ban állították fel. Horthyék nem éltek a lehetőséggel. Ennek oka - szerintem - részben a véletlen, részben törvényszerű volt. Az irredentára, a revízióra ott volt a Szent Korona-tan és a Szent István-kultusz túlfuttatása. Tökéletesen lefedte a konzervatív nacionalista eszmekört, nélkülözte a gyűlölt liberális és demokratikus dimenziót. Ettől persze még Batthyányból ki lehetett volna faragni a Nagy Magyar Konzervatív hiányzó szobrát. Petőfi, Kossuth erre alkalmatlan, Deák elvi liberalizmusa kizárta, hogy ő a szabadságjogok terén csonkolt rendszer számára élő kultusz tárgya legyen. Maradt - volna - Batthyány. De egy akkoriban még viszonylag fiatal történész, Szekfű Gyula, 1919-1920-ban kifaragta a kultuszszobrot Széchenyiből.

7 Merész, de termékeny ötlet volt. Kossuth ellentétpárja, aki mégiscsak a Kossuth által „legnagyobb magyar"-nak nevezett személy; aki olyat tett, ami a nemzeti tudástár konszenzusos pozitív része - Lánchíd, gőzhajózás, folyamszabályozás stb. - aki nem kompromittálta magát 1848/49 véres pillanataiban; aki cselekedett, írt saját kultusza megteremtéséért, tehát korlátlanul, jelszószerűen idézgethető; akinek tragikus vége felmagasztalja egész életét. Hordoz sok olyat, ami Batthyányban is megvan, de többet nyújthat, mint a kivégzett miniszterelnök. Még ez sem lett volna elég, ha Bethlen István gróf, a konszolidáció vezérpolitikusa nem támogatja meg a történész ideálját. Megtette. S innentől Széchenyi lett a kurzus kultuszfigurája, méghozzá oly mértékben, hogy azután már a szülőatya-történész ellenszenvét is kivívta a Széchenyi-idézetek mértéktelen és aprópénzre váltott hangoztatása. A két irányból - jobbról és balról - induló, kurzusellenes mintateremtésben Batthyánynak ugyancsak nem maradt hely. A szélsőjobb az ősmagyar, polgári szabadságellenes mitológiához nyúlt vissza (Turul, Hungária Egyesült Földek, Osföld, Attila stb.), a baloldal pedig a nemzeti mitológia meglevő és a kurzus által csak töredékesen használt elemeit igazította a maga képére.

8 A szuperradikális Petőfi, ^ 129^