Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)
Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság
nyítéka, hogy a magyarok a jog- és törvényszerűség talaján állanak. A nádor előbb habozni látszott, de 23-ának korareggelén irodaigazgatója útján újabb levelet juttatott el a kijelölt miniszterelnökhöz. Bevallotta ugyan, hogy Batthyány érvei kétségeket ébresztettek benne távozási szándékának helyessége felől, elhatározását mégsem változtatta meg. Ha ugyanis Budán és nádori tisztségében marad, akkor - az uralkodó fenti parancsa után - olyan színben tűnnék fel, mintha vádolója lenne a király kétértelmű politikájának, ezt a látszatot azonban - írta őszintén - mint a dinasztia tagja nem vállalhatja. Ugyanakkor az uralkodó vonatkozó parancsának közzététele sem adna garanciát arra, hogy az alsóház nem fogja őt gyanúsítgatni. Ez utóbbi ellenében csakis azt teheti, hogy leköszön a nádorságról. A lemondást tartalmazó levelét egy kéréssel zárta: Batthyány adja becsületszavát, hogy azt abban az esetben, ha kétértelműén értékelnék eltávozását, azonnal a képviselőház elé terjeszti. Ellenkező esetben viszont a lemondásról a kedvezőtlen benyomás elkerülése végett, amelyet az a hadseregre és a két városra tenne, ő maga is kész hallgatni, hiszen Bécsben az uralkodónál mind a bánt, mind a kormánylista megerősítését illetően pozitív választ akar sürgetni. Ha e törekvése eredménnyel jár, a jó hírrel azonnal Budára siet, ha sikertelen marad, akkor az országgyűléssel írásban tudatja lemondását, a királytól pedig kéri annak elfogadását. Végül kérte Batthyányt, hogy ha a helyzet alakulása miatt be kellene jelentenie lemondását, azt a bárhol is állomásozó csapatoknak ugyancsak adja tudtukra. A kijelölt miniszterelnök „köztes" módon tett eleget a nádor kívánságának. Nyilvánosságra nem hozta ugyan a főherceg távozását, de a honvédelmi választmány tagjaival és az általa meghívott képviselőkkel a szeptember 23-a reggelén tartott zárt „tanácskozmányban" mindent ismertetett, ami közte és a nádor között történt. így a főherceg azon állítását is, amelyet ő maga nem hitt el, hogy az uralkodótól kapta a parancsot: mint főherceg, ne merészeljen ellenségként a bán tábora elé állni, hanem minden személyes beavatkozástól tartsa vissza magát. Tájékoztatta a jelenvoltakat arról is, hogy a nádor állítólag a királyi utasítás nyomán adta be lemondását és hatalmazta fel őt: a leköszönő levelet abban az esetben, ha eltávozása, amelynek célja - és Batthyány az elutazás okaként ezt hangsúlyozta - utoljára megkísérelni a királynál a horvát-magyar viszály békés eloszlatását, a Házban gyanút keltene és aggodalmat ébresztene, terjessze az országgyűlés elé. A vonatkozó iratok közül egyébként Batthyány egyedül e lemondólevelet mutatta meg a tanácskozás részvevőinek. E zárt ülés után - és feltehetően annak kívánságára - Batthyány futárral küldött levélben szólította fel Pulszkyt, hogy azonnal eszközöljön ki az uralkodónál személyes audenciát és határozott választ kormányalakítási feltételeire, a döntést pedig, mivel minden perc drága, egy külön gőzösön visszaindítandó ugyanazon futár útján tudassa vele. Másnap, azaz 24-én Pulszky megírta Batthyánynak, hogy nem Ferdinándhoz, hanem Ferenc Károlyhoz rendelték audenciára, de a főherceg előbb az ugyancsak határozott választ kérő nádort fogadta. Pulszky Ferenc Károlytól, mikor végre eléje jutott, minden sürgetésére csupán azt a feleletet kapta, hogy őfelsége közli elhatározását majd írásban, mert a rend fenntartása a fődolog, és hogy arra van ^84^