Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság

szükség: minden, amint az uralkodó megígérte, „legális úton egyenlíttessék la" Bécs folytatta a színjátékot. Ferenc Károly nem tájékoztatta Pulszkyt, hogy a végleges döntés, de az ezt tartalmazó és a nádorhoz intézett királyi leirat is már egy nappal előbb megszületett, sőt azt már útnak is indították a nádorhoz. E leirat kifejtette, hogy időközben kiderült: a tavaszi törvények hatályának a társországokra és a határőrvidékekre történt kiterjesztése nem felel meg a nevezett területek lakossága kívánságainak. A kiterjesztést követő ellenszegülést, illetőleg annak okait azonban magyar részről tévesen ítélték meg. Bécsben viszont - hangsúlyozta a leirat - felismerték, hogy a keletkezett mozgalmakat a nemzeti létezésnek és a nemzeti egyenlőségnek érzete, vágya irányítja. Ezért az udvar újra meg újra a pacifikáció útjára lépett, mert a korona méltóságához azt tartotta illőnek, hogy a polgárháború meggátlása végett a kiegyezés érdekében közvetítsen. A sikernek viszont az a feltétele, hogy a magyar fél egyértelműen ismerje el a horvát-szlavón követelések jogosságát. Az uralkodó ugyanis csak a körülmények helyes méltánylása és a kölcsönös értekezések útján törekedhet a fennforgó nézeteltérések kiegyenlítésére. A leirat megint azt hangoztatta, hogy a megoldáshoz csak a tárgyalások útja vezethet, noha Bécsben tisztában voltak vele, hogy a bán nem ül egy asztalhoz a magyarokkal. Kissé bonyolult és több pontján is nehezen értelmezhető szövegéből az egyértelmű, hogy az udvari körök nem voltak hajlandóak a magyarok oldalára állni. Ennek fényében logikus volt a leiratot záró, a királlyal aláíratott döntés: elutasította Batthyány feltételeit és meghagyta a nádornak, hogy Batthyány helyett az egyik levelében már említett Vayt szólítsa fel a kormány sürgős megalakítására, mert a körülmények követelik annak mielőbbi felállítását. Pest e nap még nem tudta és a nádor is - mivel a leirat eredetijét még az ő Bécsbe érkezése előtt elküldték Budára - csupán szeptember 25-én és a leirat másolatából értesült arról, hogy az udvar Batthyányt - feltehetően a horvát ügyben tanúsított következetessége miatt persona non grata-nak tekintve - végleg elejtette. Batthyány viszont időközben, követve a nádor felszólítását, a szeptember 24-ei délelőtti nyílt ülésben kérte a Házat, hogy nyilatkozzék a 23 -ai zárt ülésen felolvasott, a 24-ei reggeli zárt ülésnek is egyik tárgyát alkotó, a képviselők közt nyomtatásban szétosztott augusztus 31-ei ausztriai Államiratról. Itt hosszú vita után az a határozat született, hogy a Ház mindaddig nem tárgyalhat eredményesen a birodalom és Magyarország közt létező „érdé ktalálkozások" kiegyenlítéséről, amíg a hazánkban lévő ellenséget nem távolítja el az uralkodó, és nem áll helyre a tanácskozások szabadsága. A kormányt pedig - amelyet az adott időben Batthyány egymaga jelentett - utasította, hogy az ezen ügyben teendő lépéseiben Magyarország területi épségét, függetlenségét, polgári szabadságát és alkotmánya megóvását tartsa mindig azon 1848-as törvények szerint szeme előtt, amelyekhez az országgyűlés mindenkor és mindenben ragaszkodik, és e törvényektől „egy hajszálnyit se távozzék eV\ Vagyis a képviselőház az Államirat kapcsán csupán önmagára és a kormányra nézve hozott határozatot, a béke beállta előtt semmiféle tárgyalásokba sem volt hajlandó bocsátkozni, az Államirat konkrét kérdéseire nem adott feleletet, és - már #85«%