Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Csorba László: Előszó

előtt még látni, és őket megáldani... Beszédünk helye a szoba egyik sarkában volt, hol pár széket összeállítottunk, Lajos két széken féligmeddig, mint szokott, feküdt, én mellette ültem; ... csak fél hangon beszélhettünk és fél szavakat, hogy a körülállók ne hallják, inkább szemeiből olvastam, mit akar mondani, egymás kezét szorítottuk és a könnyek szemeinkben többet mondottak, mintsem mondhattunk volna, a sok tanú előtt; ... felhasználván egy perczet, melyben a profosz [foglár] a tiszthez fordult és vele beszélt, azt súgtam neki, hogy mérget nem kaphattam, de ezt hoztam, ha kívánod. Ö mindjárt utána nyúlt, kezét a kendőm alá tette, és gyorsan kikapta kezemből Borzasztó perez volt ez, - hogy én adom neki a fegyvert, mellyel életének végét fogja vetni, ez a gondolat kétségbe ejtett engem, és még is tettem! Ö kívánta, kötelességemnek tartottam!" A büszke arisztokrata komoly elhatározásból kérte a halálos segédeszközt: mindenképpen el akarta kerülni a szégyenteljesnek érzett akasztófát. „Szegény Lajos ... - érnek el a tragédiához az özvegy szavai - csakugyan használta a tőrt, melyet hoztam neki és avval három helyen vágta fel az artériát, a halántékon, a nyakon és a karján, a tőr nem volt elég éles, nem bírt mélyen hatni, akárminő kis éles kés jobb szolgálatot tett volna neki, de aggodalmamban más nem jutott eszembe, a tőr ott feküdt előttem, azt képzeltem magamnak, hogy ez jó lesz, ha már kell neki ilyent elvinni. - Midőn tehát reggel a tisztek szobájába mentek (az udvarban már minden készület meg volt téve), hogy kivigyék a vérpadra - vérében látták őt ott feküdni, iszonyú rémület uralkodott, elővették az őröket, de ezek semmit sem vettek észre; mennyi lélek erő kelletett ahhoz, minden mozgás nélkül három helyen annyira magát sebesíteni, hogy oly sok vért vesztett, hogy elájulva sápadtan mintha meg volna halva ott feküdt" Ez a véres jelenetsor lélektani motívumokkal is erősíti azt, a hazai közvélemény szemében kezdettől egyöntetű meggyőződést, hogy a magyar történelem első felelős miniszterelnöke előre megkonstruált politikai per áldozata lett. Később többféle kalandos verzió is felmerült magyarázatként, annyira érthetetlennek látszott a dinasztiához mindvégig hűséges, nézeteiben mérsékelt politikus elítéltetése. Eszerint Zsófia főhercegnő - az új osztrák császár, Ferenc József édesanyja - veszejtette el, mert egykor a daliás huszártiszt visszautasította a dáma közeledését, vagy - más változat szerint - nem őrizte kellőképpen a diszkréciót. Ez persze legenda, de egészen más okból a főhercegnőnek talán valóban komoly oka lehetett Batthyány elnémítására. Több adat utal arra, hogy Zsófia érzelmileg is hitegette Josip Jellacic horvát bánt, így is ösztönözve őt a Magyarország elleni hadjáratra - márpedig valószínű, hogy abból a horvát tábori postából, amelyet elfogtak a magyar népfölkelők, egy ilyesmire utaló levél a magyar miniszterelnök kezébe kerülhetett. A dolog nem került szóba Batthyány perében, de a kicsinyes jellem számára elviselhetetlen lehetett a morális leköteleződés - no meg annak veszélye, hogy a magyar politikus esetleg a legkellemetlenebb pillanatban mégiscsak felfedheti a titkot... Ám Zsófia főhercegnő manipulációinak takargatásánál volt egy nyilvánvalóbb oka is a Batthyány elleni kíméletlenségnek: a tág értelemben vett politikai bosszú. Az 1848/49-ben lezajlott egész történelmi forduló minden kényszerét, az egyeduralkodói eszmények és illúziók összes megaláztatásait az árulónak tekintett arisztokrata terhére rótták, mert - a Jellacic altábornagy elleni politikáját elítélve olyan tettekért vonták felelősségre, amelyeket éppenhogy nem forradalmárként, hanem a király által szentesített törvényeket követve, miniszterelnöki funkcióját gyakorolva hajtott végre! Batthyány idővel kétségkívül vétett az alkotmányos monarchia szabályai ellen, mert a szeptemberi napokban szentesítés nélküli országgyűlési határozatokat haj^8*