Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Erdődy Gábor: Batthyány Lajos Magyarország nemzetközi mozgásteréről

másoknak? Vagy, hogy ezek ezentúl is elnyomatván, egyfelől az irigység, más felől a lenézés, tovább is függőben engedje maradni alkotmányos életünk felett Damocles kardját"

22 Batthyány történelmi távlatokban gondolkodó állásfoglalása nem maradt ismeretlen és visszhang nélkül Magyarországon kívül sem. A cseh liberálisok levélben fordultak hozzá és rokonszenvükről biztosítva üdvözölték a magyar reformtörekvéseket, mindenekelőtt annak a Habsburg Birodalom jövőjére vonatkozó elemeit.

23 Batthyány megkülönböztetett figyelemmel fordult a polgári átalakulás kulcskérdéseit érintő országgyűlési polémia felé és nagy aktivitással vett részt az egyre inkább kiéleződő vitákban, jelentős mértékben alakítva azok irányát. 1848. február 4én a magyar nyelv és a nemzetiségek problémakörében folytatott eszmecseréhez hozzászólva, többek megdöbbenését és tiltakozását kiváltva azt javasolta, hogy a horvátok számára ún. belső ügyeikben biztosítsák a latin mellett saját anyanyelvük használatát és ne kényszerítsék őket egy holt nyelv alkalmazására. Példa nélküli kezdeményezésével Batthyány a nemzetiségi kérdés szélsőségektől mentes kezelésének igényét demonstrálta. Álláspontja szerint ugyanis „sem az igazsággal, sem a józan politikával meg nem fér az, hogy mi, kik már felhagytunk azon reményekkel, miszerint a kapcsolt részekre reá parancsolhassunk saját nyelvünket, belviszonyaikba s a közéletbe őket egy holt nyelvnek használatára akarjuk kárhoztatni"

24 Szerintem „ez olly zsarnokság, mellynek példáját a világ történetében nem ismerem. Tudok példát, hogy a hódító nemzet saját nyelvét reá parancsolta a hódítottra, de hasonlót ehhez nem hiszem, hogy valaki tudjon mutatni, hol ti. érdekében illy félszeg és gyáva eszközhöz kívánt volna folyamodni. Merem jóslani, hogy ez bennünket nemcsak rosszallására az egész világnak, de kaczagására is ki fog tenni."

23 - fejtette ki szenvedélyes és önkritikus öniróniával. Indulatát fokozta az a meggyőződése, hogy a kifogásolt elvtelen türelmetlenséget szerinte az erőviszonyok alakulása, egy esetleges jogos önvédelem kényszere sem indokolják, mivel „nemzetiségünkre nézve már el van vetve a mag, s az már szilárd alapokon nyugszik, és e részben már nincs mit tartanunk, ha csak öngyávaságunk és tehetetlenségünk által visszalépés nem történend"

26 Az ellentétek értelmetlen és szükségtelen kiélezése helyett azt szorgalmazta, hogy „alkotmányosságunk mellett buzogjunk"

21 annál is inkább, mivel „az alkotmányosságnak tulajdona..., hogy amellett buzogván, szintúgy nemzeti nagyságunk talpkövét fogjuk letenni, úgy mint viszont mennél hatalmasabb fog lenni a nemzet, annál biztosabban fog állani az alkotmányosságra nézve, mert egyik a másikra hatással van"

28 - fejtette ki az ország nemzetközi elismertségét belső alkotmányos fejlettségével közvetlen öszszefüggésbe állítva. Az általa elutasított gyakorlat további káros következményeit az országhatár és az etnikai határ önkéntelen összemosásában, s ezzel a magyar külpolitikai törekvéseket mintegy perspektivikusan önkorlátozó következményében jelölte meg. Nézete szerint ugyanis „a nemzeti nagyság ... nem mozdíttathatik elő akkor, ha mi egy bizonyos jövőben Magyarország határait csak odáig reménylenénk, vagy akarnánk terjeszteni, míg nyelvünknek honosíthatása valószínű lesz"

29 Holott az előjelek alapján azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy „Magyarország régi határait visszanyerheti",

30 s éppen ennek esélye ^5 31 «^