Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)
Erdődy Gábor: Batthyány Lajos Magyarország nemzetközi mozgásteréről
cia példát, miközben a miniszterek felelősségéről vitatkozva X. Károly és miniszterelnöke bukásának történetét idézte fel 1844. március 7-ei beszédében: „hogy Polignacot csak forradalom következtében lehetett bezáratni, nem bizonyítja soha, hogy a miniszter felelősségének következménye lett volna azon forradalom, sőt azt bizonyítja az: miképen a forradalom következménye annak, hogy 10-ik Károly megvetette a felelősség eszméjét." 5 Miközben elemzésével Batthyány meggyőzően leleplezte a távolról sem veszélytelen és hatástalan tipikus korabeli konzervatív csúsztatást és annak ellentmondásait, egyben arra is figyelmeztetett, hogy az alkotmányos átalakulás erőszakos hatalompolitikai megakadályozása könnyen az erőszakos forradalmi megoldást provokálhatja ki, melynek magyarországi elkerülését egyik legfontosabb feladatának tekintette. Követelései középpontjába ezért a Habsburg Birodalmon belül teljes önkormányzattal rendelkező alkotmányos magyar királyság megteremtését állította. Ennek érdekében is szorgalmazta az érdekegyesítő politika kidolgozását; a polgárság és a parasztság képviseletéhez juttatását, a paraszti tulajdonjog és a törvény előtti egyenlőség bevezetését. Hibás, felületes és sokban manipulált a korábbi korok történetírásából fennmaradt és sokáig automatikusan átörökített azon érvelés, amely - a neki hibásan feltételezett 1848-as közjogi kapitulációs hajlandóságából kiindulva - a mérsékelt ellenzékiek körében jelölte ki helyét. Tervei megvalósítása útjában reformkori megnyilatkozásai során három fő akadályt jelölt meg. 1843. június 28-ai beszédében leszögezte, hogy „a magyar nemzetiségnek nincs veszedelmesebb s közelebb álló ellensége az orosz császárnál." 6 A cár személyes együttműködésével München-Graetzben 1833-ban megújított nemzetközi háttérre is támaszkodhatott a Habsburgok magyarellenes abszolutisztikus politikája. Nem véletlen, hogy Batthyány formálódó koncepciójának másik alapelemét a népszuverenitás primátusának hangsúlyozása jelentette, hiszen ebből vezette le az önkényuralmi rendszerekkel szembeni ellenállás egyetemes érvényű jogát. A szabad és rab nemzetek közötti különbségek okaira rámutatva 1839. október 26-ai beszédében azt emelte ki, hogy „minden souverenításnak kútfeje a nemzet, a kormányt belőle csak annyi illeti, mennyit a nemzet neki általadott", 1 majd mondanivalója pontosításaként, megerősítéseként hozzátette: „Amely jogokat a nemzet át nem adott a fejedelemnek, azokat magának fenntartotta" 8 Batthyány ugyanis korán felismerte, hogy Magyarország remélt átalakulása nem választható el a Habsburg Birodalom egészének fejlődésétől, és bár rövidtávon különösebb reményeket nem táplált, fontosnak tartotta a felismerés rögzítését és tudatosítását a közvélemény számára. 1844- november 10-ei felszólalásában kijelentette, hogy „bennem a kormány iránti bizodalom soha nem élt, tehát meg sem szűnhetett, és soha nem kételkedtem azon, hogy az austriai systéma hálátlan, hogy Kaunitznak eszméje és elvei mindig uralkodnak fejedelmünk körül" 9 Látványos változást, a magyar reformtörekvések elmozdulását a holtpontról csak abban az esetben tudta elképzelni, ha Ausztriában is alapvető liberális változások következnek be, s ezért beszéde folytatásában a birodalom alkotmányos megreformálásának programját hirdette meg. Hangsúlyozta, hogy Magyarországra nézve „barometrum azon viselete a kormánynak, melyet az austriai örökös tartományok irányában ^28<*.
