Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Gerő András: A hiányzó Batthyány-kultusz

gal A magyaroknak - Istenüknek - van egy pártfogója, Szűz Mária. (Közelünkben a lengyelek és az ukránok ugyanezt gondolták-gondolják magukról.) A templomi zászlókból lett honvédzászlókon nem csak a nemzeti színek, hanem - nem egyszer - a Madonna képe is ott díszelgett. Igaz, általában ott volt a konkrét cél is: Hazáért, alkotmányért. A nemzetisten létrejötte világi „egyházat" is teremtett. Ki lesz a próféta, lesz-e Júdás, lesz-e az új hitnek mártírja? A kérdés akkor nyitottnak bizonyult, noha a szereplehetőségek létrejöttek. A nemzetisten földi helytartója, prófétája csak az lehetett, aki fellépésével, tevékenységével szimbolizálni tudja a szabadság és nemzetteremtés együttesét. Leginkább az pályázhatott a főszerepre, aki osztja a szerepeket. Kossuth lett a próféta, legjelentősebb konkurensét, Széchényit ő nevezte még 1840-ben, börtönből való szabadulása után a „legnagyobb magyarnak". A minősítést a címzett őszinte riadalommal fogadta, s azt mondta: Kossuth „miért emel oly magasra, hol nem tarthatom fel magamatV^ Kossuth Széchenyit mát 1840-ben múzeumba helyezte, ő mondta meg, hogy ki a legnagyobb és így lehetővé tette, hogy ő legyen a legnagyobb. A lehetőséget létrehozta és - becsületére legyen mondva - aztán meg is tett mindent, hogy a lehetőségből realitás legyen. A nemzeti szabadság ügyét biblikus magasságokba emelte és élő szimbólummá, a Magyarok Mózesévé, Messiásává vált. Alakja már 1848-cal egyidejűleg folklorizálódott. Apja lett annak, aminek a terméke volt. Egyedül ő nevezhette meg azt, hogy ki a nemzetvallás eretnekje vagy árulója. Mindkét lehetőséggel élt is. Görgey lett az „áruló", a Júdás, aki néhány ezüspénzért eladta az országot. Az emigrációban pedig sorra-rendre születtek az „eretnekek", akik másként, következőleg rosszul gondoltak hol ezt, hol azt. S aztán 1867-ben lehetőség nyílt a legfőbb eretnek, a kompromisszumban gondolkodók képviselőjének nyilvános megnevezésére: Deák Ferenc lett a nemzetvallás kijelölt elhajlója. A pozíció, amiből az eretnekség minősítése megszülethetett immár megkérdőjelezhetetlen volt, hisz Kossuth-apánk szájából hangzott el, aki híres Cassandra-levelében az isteni előrelátás képességét is szerényen önnön ítéletéhez társította. A hit letéteményese megnevezte az árulót és eretnekeket. A hit mártírját, mártírjait azonban nem ő jelölte ki. Kijelölhette volna. Merthogy a nemzeti szabadság ügye fegyveres konfliktusba torkollott és a harc sok áldozatot követelt. Ha - feltéve - 1848/49 győz és nem verik le, a kormányzó mintegy ötvenötezer név közül választhatott volna. Körülbelül ennyien estek el a magyar oldalon a nemzeti színű zászló alatt, a nemzeti és a vele egyenértékű polgári szabadság védelmében. Ok mindannyian mártírok voltak. Emléküket elhanyagolt vagy kevésbé elhanyagolt honvédsírok, honvédemlékművek őrzik, de nevesítve alig vannak. A kollektív emlékezet számára csak kollektíván léteznek: egyikük-másikuk neve ismert csupán - főként azoké, akik már akkor is híresek voltak, A nemzeti emlékezet számára a legismertebb Petőfi Sándor, akinek mártíriumát viszont sem akkor, sem azóta sokan nem akarják tudomásul venni. Ő akkor is él, ha megölték. (Petőfi sem akarta az utókorra hagyni önnön funkciójának kijelölését: önmagát „lángoszlopnak" titulálta.) &> 126 «*.