Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

AZ IDŐ A TÁRS(ADALOM)TUDOMÁNYOKBAN - K. Horváth Zsolt: Lineáris? Homogén? Folytonos? Szempontok az idő fogalmának társadalomtudományos dekomponálásához

Lineáris? Homogén? Folytonos? Szempontok az idő fogalmának társadalomtudományos ... 15 netekkel szemben azonban a „valós", a külső világban megesett történések nem narratív természetűek, így elmondhatóságuk módusza kardinális kérdés. A narrativitás, az elbeszélés módusza és a külső világhoz való viszonyának tekintetében - Hayden White szerint - három alapvető különbség szerint határozhatjuk meg a történetek lejegyzésének ideáltípusát: a.) annales, b.) krónika, c.) a professzionális történelem (a 19. század óta). Bár ez egy erősen ideáltipikus felosztás, arra mindenesetre alkalmasnak tűnik, hogy megvizsgáljuk azt, hogy az idő nyelvi megjelenítése miért lineárisan képződött a történeti elbeszélés hagyományában. White a Szent Gál-annales nyomán azt elemzi, hogy az évkönyvszerü lejegyzés - azaz az egy évben történt kitüntetett jelentőségű esemény - hogyan jeleníti meg a temporalitást. Itt nem feltétlenül az volt a lejegyző célja, hogy bármilyen jellegű tudást áthagyományozzon, hanem, hogy eseményekkel, nevekkel lássa el az éveket: nem a történeti hagyomány megteremtéséről szól ez a feljegyzés, inkább egy lokális kronológiát jelenít meg. Arra azonban megítélésem szerint jól tapintott rá White, hogy a történeti elbeszélés linearitása ezekben az évkönyvekben gyökerezik. Ezt vette át a krónika is, amely már valóban a múlt eseményeinek áthagyományozását, és vele a megbízói legitimitás megteremtését tartja eminens céljának. A történeti idő tehát azért is tűnhet lineárisnak még gyakran ma is, mert - a nem egyértelműsített hagyomány okán - távoli gyökerei ilyen évlistákban, évkönyvekben vannak, amelyek elbeszélés híján a dátumhoz hozzárendelt rövid megjegyzéssel képeznek értelmet. Az ebből kinövő krónika, de még a későbbi professzionális történetírás nem genetikus módon ugyan, de hallgatólagosan továbbviszi ezt a hagyományt, felfogást. 2.) A homogenitás Ez már csak azért is felettébb érdekes, mert éppen a 19. században, a történeti diszciplína szakszerűsödésének időszakában lépett át a modernitás Európája egy másfajta időtapasztalatba, Francois Hartog fogalmát véve egy új „történetiség rendjébe" (régime d'historicité): Koselleck megfogalmazásában, a történetek (die Geschichten) helyébe ekkor lépett a történelem (die Geschichte) homogén és önmagáért való képzete. Hogy ez a váltás mennyire nem volt látható a kortársak számára, arra a már idézett német történész elegáns esszéjében mutat rá: Goethe „korszerűtlen történelme", mely - ,^em a történelem haladását, sem a 6 Lásd Hartog, Francois- Lenclud. Gérard: Regimes d'historicité. In: L'état des lieux en sciences sociales. Textes réunis par Alexandre Dutu, Norbert Dodille. Paris, 1993. 18-38. p. 7 Koselleck, Reinhart: História magistra vitae. A toposz felbomlása a mozgásba lendült történelem újkori horizontján. In: Uő: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Szerk. Miklós Tamás; ford. Hidas Zoltán, Szabó Márton. Bp., 2003. 41-73. p. (Circus Maximus) s Uő: Goethe korszerűtlen történelme. = Literatúra, 1995. 1. sz. (továbbiakban: ICoselleck, 1995.) 14. p.