Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

A „BOLDOG BÉKEIDŐKTŐL" AZ „ÁTKOSOKIG": KORSZAKKÉPZÉS A MAKROTÖRTÉNELEMBEN, ILLETVE A MEMOÁROKBAN ÉS AZ ORAL HISTORYBAN - Szabó Csaba: A múló idő, a távlat és az empátia. A fiatal Miklós Imre interjúk és dokumentumok tükrében

A múló idő, a távlat és az empátia. A fiatal Miklós Imre interjúk és dokumentumok tükrében 261 lomáciai kapcsolatok rendezése céljából, nem tehetem, hogy ne gondoljak Önre és a munkás évekre, amelyek megelőzték ezt az igazán történelmi pillanatot. Az idők megérése hosszú folyamat, és egyáltalán nem volt könnyű, de minden ehhez való hozzájárulás megőrzi értékét. Meg kell még köszönnöm a jókívánságokat és a szíves szavakat 75. születésnapomra. Én is visszatekintek az elvégzett munkára és előkészülök arra, hogy másokra hagyjam a folytatást. Mindig emlékszem Önre és kedves Nejére, akinek kérem, szíveskedjék átadni üdvözletem és jókívánságaimat, amit van szerencsém küldeni e körülmények között. Nem jön-e más alkalommal Rómába?'''' Figyelmesen hallgatom a velem szemben ülő Miklós Imrét, és elképzelem azokat a szituációkat, amikor egy-egy főpap foglalt vele szemben helyet. Akár kedélyes, akár feszült hangvételű volt a tárgyalás, a mindig kiegyensúlyozott, nyugodt Miklós „minőségi ugrásnak" tűnhetett a korábbi partnerekhez képest. Nekem is ugyanazzal a meggyőződéssel érvelt a kádári egyházpolitika eredményeiről, mint tette azt évtizedekkel korábban Lékai bíborosnak a „kis lépések" hasznosságát fejtegetve. Mondanivalójának tartalma és stílusa beszélgetéseinkkor ugyanaz volt, mint 1989 előtt. A FELDOLGOZÁS (2003) - A HARMADIK IDŐSÍK Alaposságot és kifinomult technikát igényel a történésztől a türelemmel összegyűjtött iratok és a rendelkezésre álló interjúk feldolgozása, egybeszerkesztése. A személyes benyomás csaknem feledtette a levéltári dokumentumok alapján elképzelt Miklós Imrét. Az iratokkal ellentétben egy hús-vér ember ült velem szemben, és bizony kételyeim támadtak, hogy nem manipulál-e, nem játszik-e velem. A dokumentumoknak higgyek, vagy a megnyerő modorú kortanúnak? El kellett telnie egy kis időnek, amire megértettem, megismertem. Nem hazudott tudatosan, legfeljebb kerülte a kényes témákat, méghozzá olyan határozottan, hogy amikor a tényekkel szembesítettem, akkor sem volt hajlandó beszélni. Igaz, ekkor már nem is kellett. A dokumentumok pótolták az efféle hiányokat, ami pedig az iratokból hiányzott - az ő, valamint a korszak szellemisége -, azt, miután megismertem Miklós Imre gondolkodását, érzéseit, el tudtam már képzelni, mely által életre keltek a dokumentumok is. Ez nagyszerű kölcsönhatás az írott dokumentum, a forrásként megfelelő kritikával kezelt interjú és a történész képzelete, empátiája, valójában egész szubjektív lénye között. A SZÁRMAZÁS Édesapja, Miklós Dénes erdélyi parasztcsaládból, a Székelyudvarhelytől (ma: Odorheiu Secuiesc, Románia) néhány kilométerre fekvő Fenyéd (ma: Brade§ti, Románia) községből származott. 1912-ben Budapestre költözött. A Pázmány Pé9 Agostino Casaroli bíboros Miklós Imrének. Esztergom, 1990. február 11. A magánlevél eredeti példányát Miklós Imre bocsátotta rendelkezésemre.