Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A „BOLDOG BÉKEIDŐKTŐL" AZ „ÁTKOSOKIG": KORSZAKKÉPZÉS A MAKROTÖRTÉNELEMBEN, ILLETVE A MEMOÁROKBAN ÉS AZ ORAL HISTORYBAN - Szabó Csaba: A múló idő, a távlat és az empátia. A fiatal Miklós Imre interjúk és dokumentumok tükrében
Szabó Csaba A MÚLÓ IDŐ, A TÁVLAT ÉS AZ EMPÁTIA. A FIATAL MIKLÓS IMRE INTERJÚK ÉS DOKUMENTUMOK TÜKRÉBEN Az idő múlása, a történelem menete hatással van az egyénre. A politikai, gazdasági stb. rendszerek is szüntelenül változnak, alakulnak. Ezek az állítások elvben elfogadhatóak, ugyanakkor rendkívül keveset tudunk magának a változó időben végbemenő személyiség- és történelemformáló átalakulás lefolyásáról. Sok múlhat azon, hogyan közelítünk a tárgyhoz, hogyan akarjuk azt megvizsgálni. Mit akarunk egyáltalán megvizsgálni? A történelmi korszakra, az események egymásutániságára, vagy inkább az okozati összefüggésekre vagyunk kíváncsiak? Esetleg személyiségeket kívánunk megismerni és megérteni, mérlegelve a korukra, vagy az utókorra gyakorolt hatásukat is? Az sem mellékes, hogy mikor és melyik korszakot kutatjuk. Ezúttal nem arra a tudománytörténetileg nem kellően tisztázott összefüggésre, rejtett hasonlóságra gondolok, ami a vizsgált és a vizsgálódó korszak, illetve a szemlélt és a szemlélő személy között feltételezhető, hanem a kényes témák, az éppen lezárult korszakok kapcsán gyakran felvetődő, sokak által misztifikált történelmi távlat kérdésére. Lehetséges-e az azonnali történészi elemzés, vagy szükséges éveket, de inkább évtizedeket várni a történésznek egy múltban/közelmúltban lezajlott esemény feldolgozásával? Véleményem szerint - és ezt kívánom bizonyítani a továbbiakban - ha a történész felkészültséggel és empátiával közelít kutatása tárgyához, ha a beleérzést és a kutatást eredményesen ötvözi, értelmét veszti a történelmi távlattal kapcsolatos minden aggály. A történésznek bele kell tudnia helyezni magát az adott személy adott szituációban átélt helyzetébe és a történelmi korszakba. Meg kell próbálnia megérteni egy-egy döntés okait, hátterét, az egyénre gyakorolt hatását, és mindezt meg kell tudni magyarázni az olvasónak, hallgatónak, az érdeklődőknek. Az empátia nem azonosulást jelent. A történésznek - akárcsak a színésznek - nem kell skizofrénné, diktátorrá, besúgóvá stb. válni ahhoz, hogy átérezze, beleélje magát egy élethelyzetbe, egy „szerep"-be. Az empátia azt jelenti, hogy a történész nem elégedhet meg annak - minél hívebb - rekonstruálásával, ami történt, folyvást arra kell választ keresnie, vajon miért történt, miért így történt? Meggyőződésem, hogy ez komoly előrelépés a „mi történt?"-hez képest. Érveket kell felsorakoztatni pro és kontra egy döntés, egy helyzet valós, vagy elképzelt alakulása, hatása mellett és ellen. Mindezt rendkívül megnehezíti, ha a történész az időben távolról vizsgálja az eseményeket és azok szereplőit. Éppen ezért hamis lesz az a kép, amely megrajzolásakor a történész meg sem próbál az adott egyén fejével 1 Felkészültségen nemcsak a történelmi, politikai ismereteket értem, hanem ide sorolnám például a pszichológia iránti fogékonyságot, érzékenységet is.
